Egyéni sportokParis 2024

Reagált az összetört, nulla pontot szerző olimpikon

Kép forrása: Getty Images

Rachael 'RayGun' Gunn válaszolt az őt ért kritikákra, miután a párizsi játékokon három táncával sem tudott pontot szerezni.

A breaktánc Párizsban debütált az olimpián, az ausztrál versenyző pedig rögtön központi figurája lett a ‘sportágnak’ és a 33. nyári játékoknak egyaránt, azonban nem olyan okokból, amit előzetesen várt.

Gunn mindhárom csatájában pont nélkül zárt. A litván Dominika Banevič, az amerikai Logan Edra és a hazai színekben versenyző Sya Dembélé is egyaránt 18-0-ra győzte le az ausztrált.

A 36 éves RayGun gyakorlatában többek között kenguru-ugrást imitálva közlekedett a tánctéren, majd kígyóként vonaglott, amiért az internet népe gúnyt űzött belőle.

Korábban a táncos már reagált a kritikákra, most azonban Instagram-oldalán tett közzé egy videót, ahol beismerte, igencsak „betaláltak” az őt szidó kommentek. Ennek ellenére viszont emelt fővel próbálja kezelni a helyzetet, és büszke, hogy jól szórakozott, közben pedig olimpikon lett.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Rachael Gunn (@raygun_aus) által megosztott bejegyzés

„Szeretném megköszönni mindenkinek, aki támogatott. Nagyra értékelem a pozitivitást. Reméltem, hogy örömöt tudok hozni a szurkolóim életébe” – kezdte Gunn.

„Azt viszont gondolni sem mertem, hogy a szereplésem megnyitja a kaput a gyűlölet-áradatnak, ami be kell valljam, elég borzasztó. Mindent beleadtam, hogy olimpikon legyek. Jól szórakoztam, de közben komolyan is vettem. Büszke vagyok arra, hogy részese lehettem a csapatnak és a debütáló versenyszámban indulhattam. Fenomenális, amit az ausztrál küldöttség véghez vitt Párizsban” – tette hozzá.

A sportág Los Angelesben biztosan nem lesz programon, így Rachael Gunn nem tud bizonyítani az utálóinak.

Az ausztrál éppen előre eltervezett pihenőjét tölti Európában. Kérte, hogy ne zaklassák a családját és barátait és legyenek tekintettel a magánéletükre.