Gulyás Michelle kiegyensúlyozott, magas szintű versenyzéssel aranyérmet nyert az öttusázók budapesti világkupaviadalán.
Az olimpiai bajnok Gulyás a jól sikerült, 20 győzelemmel zárt szerdai rangsorolónak köszönhetően kedvező kiemelést kapott a táblavívásban, melyben öt tusig, vagy egy percig tartanak az asszók. Ebben az elődöntőig jutott, harmadik lett, amiért 238 pontot kapott.
A megújított számban a különböző szakaszok különböző pontszámokat érnek, azokon belül pedig a körvívás eredménye alapján határozzák meg a sorrendet, ami ugyancsak pontkülönbséggel jár. Az új számban, az akadályversenyben (OCR) hatvanöt másodpercért jár 250 pont, jobb, illetve három pontot jelent minden másodperc pluszban, vagy mínuszban. Az egyes elemeknél hiba – leesés, lelépés – esetén először figyelmeztetés, másodszor pedig kizárás jár.
Az idei első világkupán, Kairóban negyedik Gulyás Michelle ebben is remekelt, 38.91 másodperccel negyedik lett. Ezt követően a 200 méteres úszásban 2:13.54 perccel a második legjobb volt, így a lövészetekkel kombinált 3000 méteres futást harmadikként kezdhette meg, négy másodperccel az egyiptomi Farida Halil és eggyel az olasz Aurora Tognetti mögött. Utóbbit hamar utolérte, de a táv felénél már az egyiptomi ellenfelét is megelőzte a BOK Csarnok közönségének nagy örömére. Végig jó tempóban futott és három sorozatban jól is lőtt, a végén pedig még az is bőven belefért neki, hogy utolsóra valamivel több időt töltött a lőállásban.
A zárókörénél nagy fölénnyel érkezett vissza a csarnokba a szabadtéri szakasz teljesítése után és – a kombinált számban a hatodik eredményt elérve – simán győzött.
A 14 éves Halil lett a második, a harmadik helyre pedig a francia Coline Flavin jött fel.
A budapesti vk-n – melynek a központja a BOK Csarnok volt – a női versenyben 70 öttusázó indult, a selejtező kedden két csoportban zajlott 35-35 fővel és mindegyikből az első 18 hely ért továbbjutást. Hét magyar induló volt, közülük hat lépett tovább. Az elődöntősök szerdán a rangsoroló víváson estek túl, majd a csütörtöki elődöntőből, a két 18 fős csoportból az első kilenc-kilenc került a fináléba.
Eredmények:
- 1. Gulyás Michelle 1476 pont
- 2. Farida Halil (egyiptomi) 1462
- 3. Coline Flavin (francia) 1455
- …5. Bauer Blanka 1431
- …8. Guzi Blanka 1419
- …12. Eszes Noémi 1401
- 13. Mészáros Emma 1392