Küzdősportok

Gulyás István: elértük, amit vártam – értékelés a birkózó-vb-ről

""

"Örülök az éremnek, mert világbajnokságon dobogós helyet elérni siker, de kettős érzések kavarognak bennem, mert lehetett volna több is – értékelt az MTI-nek a szakember. – Kevésen múlt, hogy nem lett még egy, de sajnos Hatos Gabinak most nem jött össze."

""

A kapitány Veréb István teljesítményét méltatta, ugyanakkor egyik versenyzőjével sem volt elégedetlen. "István végre kiugróan szerepelt, ráadásul a legjobbkor. Kedden végig jól és koncentráltan birkózott, s mindig betartotta a taktikai utasításokat, szerintem nagy lökést ad majd neki ez a bronzérem" – mondta Gulyás, aki sajnálja a 74 kilósok szerdai negyeddöntőjében vereséget szenvedett olimpiai bronzérmes Hatost. – Az az igazság, hogy egy világbajnokságon nem elég a 100 százalék, kell egy kis plusz is, ami most Gabiban nem volt meg úgy, mint a korábbi világversenyeken."

""

Az idén Európa-bajnoki ezüstérmes, 2010-ben vb-harmadik Hatossal kapcsolatban a szakember megjegyezte, hogy a 30. születésnapját októberben ünneplő sportolón érzett egy kis fáradtságot, s a jövőben meg kell találni a megoldást arra, hogy egy kicsit pihenhessen, feltöltődhessen úgy, hogy közben a jó eredményekhez szükséges munkát elvégzi.

Előzetesen a nehézsúlyú Ligeti Dánieltől (120 kg) is jó szereplést lehetett remélni, ám a 24 éves, Verébhez és Hatoshoz hasonlóan szombathelyi versenyző kedden már második meccsén kikapott. Gulyás kedden, a kínai riválistól elszenvedett vereség után bosszús volt, mert Ligeti 2-0-s vezetésénél egy buta hibát követett el, s meggondolatlansága a meccsébe került. A szakember mindehhez szerdán hozzátette, hogy Ligetinek nagyon nehéz éve volt, szinte állandóan sérüléssel, vagy betegséggel bajlódott.

"Danival kapcsolatban most az a legfontosabb, hogy teljesen egészségesen tudjon nekivágni a következő felkészülésnek, mert nagyon nehéz dolga volt neki és nekünk is a problémái miatt" – mondta a tavaly Eb-második, 2011-ben Eb-harmadik fiatal nehézsúlyúról a kapitány.

Gulyás a csapat többi tagjával sem elégedetlen, mint mondta a fiatal, tapasztalan versenyzők, Kardos Róbert, Molnár József és Szmik Attila sem okozott csalódást, nem ijedtek meg, akciókat mutattak be, sőt, Kardos meccset is tudott nyerni, s ez bíztató.