Angol foci

Guardiola kifogyóban van a magyarázatokból – aggasztó trend rajzolódik ki a Citynél

Kép forrása: Getty Images

A Manchester Cityt kiütötte az Old Traffordon az ősi rivális United, majd Norvégiában a BL-ben a Bodø/Glimt is felülmúlta Guardiola csapatát.

Csakhogy ezúttal nem lehet az elöregedő keretre vagy az erősítések hiányára fogni a gondokat – a valóság ennél fájóbb. Úgy tűnik, José Mourinho és Pep Guardiola között újabb közös pont született.

A két edző együtt öt Bajnokok Ligája-trófeát nyert, és mindketten megégtek Norvégia fagyos északi részén. Mourinho pályafutásának talán legsúlyosabb veresége a Roma 6–1-es zakója volt a Bodø/Glimt ellen 2021-ben. Guardiola számára a 3–1 „csupán” a hét egyik legnagyobb veresége volt – de így is szokatlanul kijózanító egy olyan edzőnek, aki máshoz van szokva. Talán nem ő az egyetlen vezető, akinek érdemes lenne elkerülnie az északi sarkkört.

Ha másra nem, legalább egy újabb különleges „rekordra” jó lehet ez az este. Vajon volt már olyan csapat, amely egyik európai meccsén győzött a Bernabéuban a Real Madrid ellen, majd a következőn kikapott a Bodø/Glimttől? Aligha. A vereség szimbolikája pedig könnyen azt az érzést keltheti, hogy Guardiola varázsa halványul.


Akárhogy is, nehéz éve van 2026-ban.

Az Etihadban egy válságban lévőnek hitt Chelsea ellen elért döntetlennél az újonc Calum McFarlane – első kispados meccsén – taktikai és cserefronton is felülmúlta Guardiolát. Michael Carrick rutinosabb, de a manchesteri derbi mindössze a harmadik Premier League-meccse volt vezetőedzőként. Szombaton mégis ő került ki győztesen.

Guardiola gyakran hangsúlyozta a különbséget az idei és a tavalyi idény között. A 2024 végén elszenvedett, minden addiginál rosszabb sorozat – kilenc vereség 12 meccsen – akkor az elöregedett keret és az elégtelen átigazolások következménye volt.

Most azonban egyik sem áll fenn. A közös nevező a sérüléshullám. Ez túlterheltséghez, kényszermegoldásokhoz és végső soron visszaeséshez vezetett. Nem véletlen, hogy Guardiola norvégiai értékelésében a legfontosabb szó a „törékeny” volt.

Ez a törékenység idegenben különösen látványos. A City öt igazán kemény vendégfellépését is elveszítette: Brightonban, az Aston Villa ellen, Newcastle-ben, a Manchester Unitednél és Bodøben. A kép ugyanakkor nem egyértelmű: nyertek Madridban, hajszálnyira voltak az Arsenal legyőzésétől az Emiratesben, és egy héttel a norvég kudarc előtt újra győztek Newcastle-ben.

Régi és új problémák keverednek.

Guardiola legjobb csapatai is sebezhetők voltak kontrákból, és ezt a United, illetve a Bodø/Glimt is könyörtelenül kihasználta – Rodri kiállítása is egy ilyen átmenetből született. Csakhogy ez a City kevesebb igazi passzolóval kevesebb kontrollt gyakorol, mint elődei. Tanulságos volt a fulhami meccs: 5–1-nél úgy tűnt, eldőlt, végül 5–4 lett belőle.

Akkor még működött a támadógépezet. Erling Haaland és Phil Foden is sorra lőtte a gólokat. A norvég hat meccsen hat találatnál járt, összességében 25-nél 23 mérkőzésen. Most viszont az utóbbi nyolc meccsén egyetlen büntetőt szerzett. Foden öt meccsen hat gólos sorozata kilencmeccses gólcsenddé változott. Az Exeter elleni 10–1-et leszámítva a City hat meccsen mindössze öt gólt szerzett. Bár Rayan Cherki, Tijjani Reijnders és Antoine Semenyo is hozzátette a magáét, továbbra is nyitott kérdés: ki lő gólt, ha Haaland nem?

Védekezésben a City különösen hálás lehet Gianluigi Donnarummának. Nélküle a két vereség négy nap alatt könnyen kiütéssé válhatott volna. Marc Guéhi 20 millió fontos érkezése a Crystal Palace-tól épp akkor bizonyult indokoltnak, amikor a sérült Josko Gvardiol és Ruben Dias hiányában nagy szükség volt rá. Max Alleyne számára – a Watfordtól való visszatérés után – ez a két meccs már túl soknak tűnt. Rayan Aït-Nouri szokatlan és sikertelen jobbhátvédkénti szerepeltetése Norvégiában részben Rico Lewis védekező hiányosságainak felismeréséből fakadhatott.

Összességében a Semenyo- és Guéhi-igazolásokkal az elmúlt egy év költései elérték a 430 millió fontot.

Egy új csapat gyors összerakása sem egyszerű, sem olcsó feladat. Jelenleg talán csak Donnarumma számít valódi világklasszisnak, miközben több távozó – Kevin De Bruyne, İlkay Gündoğan, Kyle Walker vagy Ederson – pályafutása csúcsán volt. Néhány érkező biztató: Nico González, Reijnders, Cherki, sőt a nehéz kezdés után Abdukodir Huszanov is. Mások – James Trafford, Vítor Reis, Aït-Nouri – eddig alig tettek hozzá.

Semenyo érkezése annak elismerése is lehet, hogy Omar Marmoush, a 2024-ben szerződtetett Savinho és Oscar Bobb – aki most akár a Fulhamhez is kerülhet – keveset mutatott. Guéhi megszerzése pedig felülírja azt az elképzelést, hogy Dias és Gvardiol hosszú távon stabil párost alkot majd középen.

Hogy Guardiola meddig marad, az továbbra is kérdés. Néha energikusnak tűnik, máskor kimerültnek. 2026 eddig inkább azt sugallja, hogy az átalakított City nem a bajnoki cím első számú esélyese – a Bajnokok Ligájáról nem is beszélve.

Mégis, egy régi ellenfél adhat némi reményt. Hét hónappal a norvégiai 6–1 után Mourinho Romája európai trófeát nyert. Igaz, „csak” a Konferencia-ligában.


A cikk az Independent elemzésének és szakszerű véleményének fordítása