Guardiola: jelenleg törékenyek vagyunk és nincs meg az önbizalmunk
A Manchester City menedzserét láthatóan megviselte az újabb nyeretlen mérkőzés. Sosem látott gödörben a világ egyik legjobb futballcsapata, és a hétvégén a PL-éllovas Liverpoolhoz látogatnak.
A Manchester City zsinórban a hatodik meccsét sem tudta megnyerni október vége óta, s így már biztos, hogy a novembert győzelem nélkül zárja Pep Guardiola csapata. A PL-címvédő ugyan 3-0-ra is vezetett a Feyenoord ellen a Bajnokok Ligája keddi játéknapján, végül egy huszáros hajrát produkálva, a rotterdami együttes 3-3-ra mentette a találkozót. Az égszínkékek így a tabella 15. helyén állnak, s ez szerdán még könnyen változhat a többi mérkőzés eredménye után.
Pep Guardiola a meccset követően úgy nyilatkozott, jelenleg törékenynek érzi a csapatát.
„Az elmúlt időszakban sok meccset veszítettünk, ami okozott nálunk némi zavart. Szükségünk van egy győzelemre. Ez a meccs jó lehetett volna, hogy visszaszerezzük az önbizalmunkat, magas szinten játszottunk, aztán megint történt valami, be kell ismerni, vannak gondjaink jelenleg. Ilyenkor nem kell semmit mondanom a játékosaimnak, nem is tudnék, tudják” – szögezte le a rutinos tréner, aki egész edzői pályafutása során nem élt át ilyen rossz időszakot egyik csapatával sem.
Ez egy keserű pirula, amit most kénytelenek vagyunk lenyelni. Több gólt kellett volna lőnünk, nehéz szezon van mögöttünk és hol van még a java. Jelenleg nem vagyunk elég erősek, hogy kikerüljük az ilyen hibákat, mint amik ma megtörténtek.”
Guardiola még a meccset megelőzően egyébként szót ejtett arról, hogy a sérültjei alaposan befolyásolják a játékstílusukat és gondolt itt főleg arra a Rodrira, aki az egész City arcát adja a középpályán, és akit a teljes idényre elveszítettek. Ami viszont érdekes kérdés, hogy mi történhetett az 53 éves edzővel az öltözőben, hogy így festett az arca az interjúknál, ámbár ő maga azt mondta, a saját ujjaival okozta ezt, ahogy karmolászta az arcát és állítása alapján „bántani akarta magát”. A Manchester City vasárnap a Premier League-ben majd a Liverpoolhoz látogat. Ott kellene valahogyan kikászálódniuk a gödörből.
🚨 Pep Guardiola on those cuts: “With my fingers… I want to harm myself”.
🎥 @BeanymanSports pic.twitter.com/9g9Ix0LyrO
— Fabrizio Romano (@FabrizioRomano) November 26, 2024