Guardiola elárulta, mi a különbség a City és a Pool között

A címvédő vezetőedzője a Liverpool elleni sima 2-0-s vereség után értékelte a látottakat, valamint a két együttes jelenlegi tabellán elfoglalt helyezését.
Pep Guardiolát arról kérdezték, mit gondol a vendégek hatalmas előnyéről a 2024/25-ös PL-szezon aranyharcában.
„Fogalmam sincs, hogyan alakult volna, ha mindenki egészséges nálunk is” – kezdte a szakember, majd hozzátette, az apró részletekben nagyon hasonlít a két együttes.
„Nem tudom, képesek lettek volna-e ugyanerre. Fantasztikus csapatról beszélünk, de alig voltak sérültjeik, ezért is tudnak stabilan teljesíteni. A mi esetünkben már más a helyzet, de ez van” – vélekedett a spanyol.
„Nem mindig érheted el, amit szeretnél. Tisztában vagyok vele, mennyire nehéz feladat bejutni a BL-be, de elégedett vagyok azzal, ahogyan a Newcastle ellen és ma (vasárnap – a szerk.) játszottunk” – mondta Guardiola.
Elismerte, Erling Haaland nagyon hiányzott, de a pályán lévő játékosai is mindent megtettek a győzelemért.
„Nem akarom azt mondani, hogy vele nyertünk volna. Az igazságtalan lenne a többiekkel szemben. Természetesen jobb csapat vagyunk, ha ő is játszik. Ahogyan ugyanez elmondható, Rodri, Stones és Akanji esetében is.”
A vereséggel eldőlt, hogy Arne Slot debütáló szezonjában oda-vissza legyőzte Pep Guardiolát, a Liverpool pedig immáron húsz ponttal előzi meg a négyszeres címvédőt (egy meccsel többet játszva), amely továbbra is a negyedik pozícióban áll.
A manchesteri égszínkékek a következő fordulóban a feltámadni látszó Tottenham otthonában lépnek pályára, Szoboszlai Dominikék pedig éppen a City egyik közvetlen riválisát, a Newcastle Unitedet fogadják.