Angol foci

Guardiola elárulta, hol van az a pillanat, amikor egyből elhagyná a csapatot

Kép forrása: Carl Recine/Getty Images

Az angol sajtó sokat pletykál arról, hogy már elveszítette az öltözőt és ha kikap a manchesteri derbin, az súlyos következményekkel járhat.

Pep Guardiola egyik klubcsapatával sem produkált soha olyan rossz időszakot, mint most a Manchester Cityvel. A Premier League címvédője az előző 10 meccséből csak 2-t tudott megnyerni, s ebből a 10-ből hetet elveszített, hét közben a Bajnokok Ligájában a Juventus nyert 2-0-ra ellenük.

A katalán edző úgy érzi, az öltöző még mellette áll és a pletykákkal ellentétben nem veszítette el a játékosok bizalmát. Guardiola egyébként nemrégiben írta alá szerződéshosszabbítását a Cityvel 2027-ig, pedig sokat lehetett olvasni arról, hogy a jelenlegi szezon lesz számára az utolsó. Lehet, ma már másképp tenne.

Vasárnap 17:30-tól a manchesteri derbi vár az égszínkékekre, az első Amorim-Guardiola csata a PL-ben, amely mindkét csapat számára kiemelt jelentőséggel bír, de lehet, hogy a Citynek most még inkább. Haalandék az elmúlt években sorra nyerték ezeket a rangadókat, vajon most fordul a kocka? Mindenesetre Pep Guardiola cáfolta azokat a pletykákat, hogy elveszítette volna az öltözőt.

„Az számít csak, hogy belül hogy érezzük magunk. A játékosok és a stáb. Van az a pont, amikor azt mondanám magamnak ‘Pep, ezt most már gondold át’, de ez a pillanat még nem jött el, csak akkor lenne, ha elveszíteném a csapatot. Amikor úgy érezném, nem futnak, nem küzdenek a sikerért. Akkor azonnal felállnék és egy perccel sem maradnék tovább, de amíg ilyet nem érzek, addig itt leszek” – szögezte le Guardiola.

Újfent szót ejtett egyik legfontosabb játékosának, a friss aranylabdásnak a hiányáról.

„Rodri azért sérült meg, mert 75 mérkőzést játszott az előző idényben. Adjanak neki másfél, két hónap pihenőt, vagy akár hármat, mint az NBA-ben és akkor 80 meccsre is képes lesz. Az ő hiányát minden topcsapat megérezné” – fejtette ki véleményét a spanyol tréner.