Angol fociBajnokok Ligája

Guardiola a City után visszavonul a klubfutballtól

Kép forrása: Facebook/Manchester City

A spanyol tréner szerint ugyanis a Manchester City lesz az utolsó menedzseri munkája. Később talán egy válogatott edzője lehet majd.

Pep Guardiola a YouTube-on Dani Garcia műsorában nem beszélt arról, hogy mikor fejezi be a munkát Manchesterben, de azt elmondta, hogy ez lesz az utolsó csapata a klubfutballban.

Nem fogok más csapatot irányítani”

„Nem fogom elhagyni a Manchester Cityt, vagy később elmenni egy másik országba, és ugyanazt csinálni, mint most. Biztos vagyok benne, hogy ez az utolsó klubom a pályafutásom során. Nem lenne energiám már. A gondolat, hogy máshol kezdjem, az összes edzési folyamat és így tovább. Nem, nem, nem. Talán egy válogatottat képes leszek irányítani, de az más.”

Az interjúból az derült ki, hogy egy kicsit felőrlődött a munkában.

„Szeretnék néha pihenni és elmenni golfozni, de nem tehetem meg ezt a klubmunka mellett. Azt hiszem, jót tenne, ha abbahagynám.”

Guardiola a City előtt a Barcelona és a Bayern München vezetőedzője volt. Összesen 15 trófeát nyert mióta 2016-ban átvette a City irányítását.

Az 53 éves spanyol trénert a nyáron megkeresték azzal a lehetőséggel, hogy Anglia szövetségi kapitánya legyen, de nem vállalta. Helyette a múlt hónapban új megállapodást írt alá Cityvel.

Bár most nem fut valami jól a csapatának, hiszen a szerződés hosszabbítása óta kilenc meccsből mindössze egyszer nyert.
Szerdán pedig Torinóban kéne ezen javítaniuk a Juventus ellen.

Jelenleg nem vagyunk abban a helyzetben, hogy a megnyert meccsekről többes számban beszéljünk” – mondta Guardiola a meccs előtti sajtótájékoztatón.

„Meg kell nyernünk a meccset, és nem azt nézni, hogy mi történik később.”

Utalt ezzel arra, hogy még kérdéses, hogy sikerül-e bekerülnie a csapatának a Bajnokok Ligája alapszakaszában az első nyolcba.