Bajnokok Ligája

Gordon mesternégyesével a Newcastle egy félidő alatt „elintézte” a Qarabagot

Kép forrása: Getty Images

Gordon 45 perc alatt négy gólt rúgott Bakuban, ebből kettőt tizenegyesből. Így gyakorlatilag ebben a párharcban eldőlt a továbbjutás.

Ezzel Anthony Gordon a Bajnokok Ligája történetében a második játékos lett,  aki négy gólt szerzett az első félidőben.

Ez eddig csak a brazil Luiz Adrianónak sikerült 2014 októberében, a Sahtar Donyeck légiósaként a BATE Boriszov elleni 7–0-s győzelem során. Ő végül öt gólnál állt meg a meccsen.

Anthony Gordon négynél, de a mesternégyesével már tízgólos az idei Bajnokok Ligája-idényben, és a második helyre lépett előre a góllövőlistán.

Még egy statisztika. A 24 éves csatár a második angol játékos, aki négy gólt szerzett egy BL-mérkőzésen. Korábban ez csak Harry Kane-nek sikerült 2024 szeptemberében a Dinamo Zagreb ellen.

A Newcastle United végül 6–1-re győzött Bakuban. Ezzel le is zárva a nyolcaddöntőbe jutás kérdését.

Története során egyébként a klub először zárt hat góllal nemzetközi kupamérkőzést és a második olyan angol csapat lett, amelyik hat gólt tudott szerezni aktuális ellenfele ellen a Bajnokok Ligájában.

Ez korábban az Arsenalnak sikerült, amikor 7-1-re legyőzte a PSV-t.

A visszavágót jövő kedden rendezik.

Bajnokok Ligája, a nyolcaddöntőbe jutásért, első mérkőzések:

Qarabag (azeri)–Newcastle United (angol) 1–6 (0–5)

gólszerzők: Csafargulijev (55.), illetve Gordon (3., 32., 34., 45+1. – a másodikat és a negyediket tizenegyesből), Thiaw (8.), Murphy (72.)