Kézilabda

Golovin szerint a győzelem kulcsa a hit volt, és sokat köszönhetnek a hazai közönségnek

 Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint részben annak köszönhető, hogy a magyar női kézilabda-válogatott 28-25-re legyőzte Svédországot a debreceni olimpiai selejtezőtorna második fordulójában, hogy a játékosok mentálisan elhitték: képesek nyerni.

"Nagyon örülünk a győzelemnek, nagyon sokat dolgoztunk és küzdöttünk, hogy ez sikerüljön" – nyilatkozta az edző a meccs utáni sajtótájékoztatón.

Hozzátette, amióta ő a kapitány, harmadszor találkoztak a svédekkel, és az első két alkalommal a második félidőben "nem jöttek össze a dolgok".

"Nagyon sokat foglalkoztunk azzal, mi nem működött, és ma nagyon sokat sikerült javulni. Mentálisan elhittük, hogy képesek vagyunk nyerni egy ilyen jó csapat ellen" – magyarázta.

Golovin hangsúlyozta: biztos benne, hogy ezen a napon a debreceni közönség előtt nem tudtak volna máshogyan játszani, "nagyon szépen köszönjük azt a fantasztikus hangulatot, amit teremtettek".

Az ellenfél 7-7-nél, majd 17-17-nél is egyenlített, de a vezetést egyszer sem tudta átvenni. A magyar együttes mindig meg tudott újulni, márpedig ez a decemberi világbajnokságon a kulcspillanatokban nem mindig sikerült.

"Fejlődik a csapat, folyamatosan elemezzük saját magunkat és az a tapasztalatom, hogy nagyon fogékonyak a lányok, az elkövetett hibákat nagyon gyorsan képesek javítani" – nyilatkozta az MTI-nek a kapitány.

Az elmúlt hetekben lejátszott mérkőzéseken a magyar szélsőknek nagyon sok jó megoldásuk volt, ezúttal az első félidő jelentős részében mégis a belső posztokra játszották ki a helyzeteket, amiket jó hatékonysággal fejeztek be. Ennek kapcsán az edző megjegyezte: a svéd keret némileg változott a vb-hez képest, hiszen jobb hármas védője, Anna Lagerquist súlyos térdsérülés után gyógyul, márpedig ő a győri Linn Blohmmal remek belső védőpárost alkotott, ott nagyon nehéz lett volna befejezni az akciókat.

"Megnéztünk az utolsó három-négy meccsüket, kerestük a megoldást, hogy ki az új védőpárosuk, de szerintem nem találtak meg, ezért odavittük a befejezéseket, kikerülve Blohmot. Az első félidőben így működött, de erre a kollégám is rájött, cserélt, de az új összeállításban már nagyon keveset játszottak" – magyarázta Golovin.

Hozzátette, a változtatást követően némileg zártabb lett ellenfelük védekezése, de amikor a hármas védő feltolódik, akkor a kettesnek beljebb kell mennie, ezzel viszont a szélsők előtt alakulnak ki helyzetek.

A magyar csapat csütörtökön 49-11-re verte Nagy-Britanniát, vasárnap pedig 19.15-től Japánnal találkozik, és csak akkor nem szerez olimpiai kvótát, ha öt vagy több góllal kikap az ázsiaiaktól.

Fotó: MTI