Magyar foci

Gerliczki lemondott Tiszakanyáron

– Elfogadtuk edzőnk, Gerliczki Máté meccs utáni bejelentését, miszerint lemond az edzői tisztségről – idézte a szon.hu megyei hírportál be Lakatos Rolandot, a Tiszakanyár SE elnökét. – A döntés tudomásulvétele után természetesen szóba került az utódlás is, de nem szeretnénk kapkodni. Addig is legrutinosabb játékosunk, Göncz Bertalan, aki Máté munkáját is segítette, valamint technikai vezetőnk, Háda Tivadar vezetésével készül a csapat a következő, Tuzsér elleni mérkőzésre.
– Súlyos vereséget szenvedtünk otthon, ami után tudtam a dolgom, a vezetőség pedig elfogadta a lemondásomat
– mondta a 31 éves Gerliczki Máté. – Azt azért tudni kell, hogy TTiszakanyár olyan világ, ahol a negyedik helyezett elleni idegenbeli döntetlen kudarcnak számít és ahol nem megbocsátható a vasárnapihoz hasonló hazai pofon. Edzői pályafutásom első jelentős állomása volt Tiszakanyár, ahová kis inasként kerültem és úgy érzem, sokat tanulva távoztam. Egyáltalán nem érzem úgy, hogy megbuktam volna, hiszen a tavalyi ezüstérmet senki nem tudja kivenni a nyakamból.Úgy érzem, élni tudtam a bizalommal, amiért köszönet jár a kanyári vezetőknek, Lakatos Rolandnak, Háda Györgynek és Háda Sándornak. Sajnálom, hogy így alakult
a vége, hozzátenném, a csapat számára még elérhető az eredeti cél, a bajnoki cím, hiszen négy pont a lemaradás az éllovas Nagyecseddel szemben, amellyel még  játszunk, pardon játszanak hazai pályán. Arról nem beszélve, hogy a többi rivális számára még csak most kezdődik a rangadók sora.

Forrás és fotó: szon.hu