Magyar foci

Geráékat fogadja az NB I-es újonc, topcsapatot vár az NB II-es Sopron

""

A Puskás FC sajtótájékoztatója (Fotó: pfla.hu)

A találkozót beharangozó sajtótájékoztatón elhangzott, hogy augusztus elején az NB II-es Sopron együttese is vendégül lát majd egy európai topligás csapatot, amelynek nevét azonban a szervezők egyelőre nem akarták nyilvánosságra hozni.

"A másodosztályú bajnokság hosszúra nyúlt, jelenleg a játékosok nincsenek olyan formában, hogy vállalni tudjanak egy gálamérkőzést, ezért tettük át ennek az időpontját augusztusra" – mondta Skála János, a soproni klub elnöke, a GYSEV vezérigazgatója.

A sajtótájékoztatón szóba került, hogy a West Bromwich korábban még soha nem játszott Magyarországon, de örömmel fogadta a felkérést, ám mielőtt rábólintott volna a lehetőségre, egyeztetett bajnoki riválisával, az Arsenallal, amely már többször vendégeskedett Szombathelyen. A londoni egyesület jó véleménnyel volt a magyar vendéglátókról, ez pedig elegendő volt a birminghami klubnak ahhoz, hogy elfogadja a soproniak meghívását. A West Brom július 22-én délben érkezik majd meg Sopronba, ebéd után pihenő vár a játékosokra, majd este hattól következik a mérkőzés.

A hét év alatti gyermekek és a 62 év feletti nyugdíjasok ingyen tekinthetik meg az összecsapást, a diákjegyek 1000, a felnőtt belépők 2000 forintba kerülnek majd. A jegyárusítás jövő hétfőn kezdődik a város több pontján, az értékesítő helyekről pedig a klub honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.

"Sopron eddig elsősorban a zenei fesztiválokról volt híres, idén szeretnénk bővíteni a palettát, ezért szívesen adunk otthont két ilyen futballmérkőzésnek" – tette hozzá mindehhez Abdai Géza, a város alpolgármestere.

A sajtótájékoztatón szóba került a West Bromban légióskodó magyar válogatott Gera Zoltán is. A 34 esztendős középpályás hétfőn érkezett vissza Birminghambe a klub által szervezett portugáliai rehabilitációs edzőtáborból, korábban megsérült lábát már nem fájlalja, a szerződésének meghosszabbításáról pedig még zajlanak a tárgyalások.