Nemzetközi labdarúgás

"Gera újra mágikus lehet, de rá is faraghat a West Brom"

Igen komoly esélye van annak, hogy Gera Zoltán négy év után visszatér a West Bromwich-hoz, és a magyar játékos visszatérése természetesen az angol sajtót is foglalkoztatja.
 
Az egyik közkedvelt blog, a The Spoiler cikke éppen a középpályás várható visszatérését feszegeti.
 
A lap azt írja, a légiós újbóli Birminghambe szerződésével a mágia is visszaköltözhet a The Hawthornsra, hiszen köztudott, hogy Gerára a WBA-nál ragasztották a "Magic Magyar" jelzőt.
 
A The Spoiler ugyanakkor mintegy figyelmeztetés gyanánt felhívja a figyelmet egy érdekességre is.
 
Nevezetesen, hogy a múltban már többször előfordult, hogy egy-egy visszatérés a várakozásokkal szemben balul sült el, és a lap ezt példákkal is szemlélteti.
 
Az egyik ilyen Robbie Keane esete, akit félistenként szerettek a Tottenhamnél, ám 2008-ban a Liverpool kedvéért otthagyta a White Hart Lane-t, amikor pedig visszatért Londonba, már nem tudott úgy csillogni, mint korábban.
 
Csakúgy, mint a Manchester City-ben évekig alapembernek számító Shaun Wright-Phillips, akinek egy Chelsea-ben töltött kitérő tette be a kaput, az Égszínkékekhez visszatérve pedig ő is jóval halványabb lett, mint korábban, és meg sem közelítette azt a formát, amellyel a válogatottba is be tudott kerülni. 
 
Szintén ez volt a helyzet Roque Santa Cruzzal, aki a Blackburnben ontotta a gólokat, a Manchester Citybe igazolva aztán csúnyán visszaesett, a tavalyi idényben visszatért a Roversbe, de kilenc meccsen egyetlen gólt sem tudott szerezni.
 
A fentiek mellett a The Spoiler megemlíti még az Ipswich-ben besülő Kieron Dyert és az Arsenalnál másodjára vajmi kevés nyomot hagyó Jens Lehmannt, mi azonban bízunk benne, hogy Gera Zoltánnal valóban visszatér majd a mágia a West Bromwich Albionhoz, amire akár Roy Hodgson menedzser személye is komoly garancia lehet, hiszen a magyar középpályás nagyon szeretett a trénerrel dolgozni a Fulhamnél.