Gera már a jövő csapatát építi – válogatott játékossal erősített a KTE
A montenegrói válogatott Driton Camaj az OTP Bank Ligában sereghajtó Kecskeméti TE csapatában folytatja pályafutását.
Az alföldiek szerdán honlapjukon számoltak be arról, hogy miután a támadónak december végén lejár a szerződése az NB II-es Kisvárdánál, Kecskeméten folytatja. A szabolcsiaknál 147 mérkőzésen 29 gól és 21 gólpassz a mérlege.
A 27 éves Camaj 21 alkalommal lépett pályára a montenegrói nemzeti csapatban, s Michael López után a második téli igazolása a kecskeméti együttesnek.
A játékos a csapat hivatalos oldalának adott interjút érkezését követően.
„Nagyon sok jót hallottam a klubról korábbi csapattársaimtól, akik játszottak már itt. Izgatott vagyok és várom már, hogy elkezdhessem a közös munkát ebben a kitűnő közösségben. Megtisztelő lesz, hogy egy olyan edzővel dolgozhatok, mint Gera Zoltán, aki legenda a magyar labdarúgásban. Azért jöttem, hogy segítsek, szeretnék magamból mindent kiadni az edzéseken és a meccseken. Nem egyszerű a szituációnk, de hiszek benne, hogy ezen közösen a szurkolóinkkal tudunk változtatni tavasszal, és megőrizzük a helyünket az NB I-ben” – mondta Driton Camaj.
Az utolsó négy bajnokiján veretlen KTE öt pontra van a már biztonságot jelentő 10. helytől. A tavaszi nyitófordulóban éppen az üldözött, egy mérkőzéssel kevesebbet játszó Zalaegerszeget fogadják egy minden bizonnyal sok mindenről döntő hatpontos derbin.