Egyéb sportok

Gebrselassie feladta a New York-i versenyt és visszavonul

Egy hete arról számoltunk be, hogy a jövő évi Tokio-Marathon legnagyobb sztárja a világcsúcstartó etióp Haile Gebrselassie lesz, azonban közben változtak a dolgok, hiszen a New York Marathon favoritja feladta a versenyt és hirtelen jött döntése értelmében a mai napon be is fejezte profi sportolói pályafutását.

A 37 éves távfutó az élbolyban volt egészen 25 km-en keresztül, majd a fájdalomtól eltorzult arccal jelezte, hogy nem bírja tovább, térdsérülése miatt kiáll. A verseny után visszavonulását is bejelentette. Csalódtam önmagamban. Tudom, hogy amikor megérkeztem New Yorkba, azt mondtam, nem súlyos a térdsérülésem, de azon, ami megtörtént, nem tudok változtatni. Nem akarok tovább panaszkodni, legjobb ha itt abbahagyom. Nem beszéltem meg a menedzseremmel és senki mással sem, csakis magammal. Én tudom, hogy jobb, ha most hagyom abba. Egészen a mai napig soha nem gondoltam a visszavonulásra, de most szeretném abbahagyni a futást, és mással foglalkozni a jövőben – nyilatkozta a marathoni táv világcsúcstartója a verseny után.
Gebrselassie minden idők egyik legsikeresebb hosszútávfutója, pályán az 1996-os és 2000-es olimpián is győzni tudott 10.000 méteren, melyen négy vb-címet nyert (1993, 1995, 1997, 1999). 
A maraton rekordját, a 2:03:59 órás időt 2008 szeptemberében érte el Berlinben, ahol egy évvel korábban 2:04:27 órára javította Paul Tergat csúcsát (2:04:55 ó).
Pályafutása során összesen 27 (hivatalos és nem hivatalos) világrekordot futott, a maratoni mellett többek között az 5000 és 10.000, illetve a félmaratoni legjobb eredményét is birtokolta korábban. Pályán a négy szabadtéri vb-elsősége mellett 1500 és 3000 méteren összesen négyszer győzött (3000 m: 1999, 2001, 2003, 1500: 1999) fedettpályán, utcán pedig 2001-ben volt világbajnok.
 
Az egyértelmű esélyes, Gebrselassie kiesése után Gebremariam és a kenyai Emmanuel Mutai, a Marathon Világbajnokság és az idei London Marathon 2. helyzettje diktálta a legnagyobb iramot. 40 km-ig együtt futottak, amikor az etióp ritmust váltott, és ezzel le tudta szakítani ellenfelét. Gebremariam 2:08:14 órás idővel győzött.
A nőknél Kiplagat az amerikai Shalane Flanagannel vívott nagy versenyt, amit végül a kenyai nyert 2:28:20 órás időeredménnyel, ezzel 20 mp-et ráverve a hazaiak kedvencére.
 
A verseny győztesei, Gebremariam és Kiplagat fejenként 130 ezer dollárral lettek gazdagabbak, az első hely mellé.
 
Eredmények
Férfiak:
1. Gebre Gebremariam 02:08:14 Ethiopia
2. Emmanuel Mutai 02:09:18 Kenya
3. Moses Kigen Kipkosgei 02:10:39 Kenya
4. Abderrahim Goumri 02:10:51 Morocco
5. James Kwambai 02:11:31 Kenya
6. Meb Keflezighi 02:11:38 USA
7. Marilson Gomes dos Santos 02:11:51 Brazil
8. Dathan Ritzenhein 02:12:33 USA
9. Abel Kirui 02:13:01 Kenya
10. Abderrahime Bouramdane 02:14:07 Morocco
Nők:
1.Edna Kiplagat 02:28:20 Kenya
2. Shalane Flanagan 02:28:40 USA
3. Mary Keitany 02:29:01 Kenya
4. Inga Abitova 02:29:17 Russia
5. Kim Smith 02:29:28 NZL
6. Christelle Daunay 02:29:29 France
7. Ludmila Petrova 02:29:41 Russia
8. Caroline Rotich 02:29:46 Kenya
9. Madai Perez 02:29:53 Mexico
10. Buzunesh Deba 02:29:55 ETH
 
Lakos Borbála