Küzdősportok

Gázolt a debreceni „gyors” – BoxingONE eredmények

""

A B1 ligát ismerő szakemberek előzetesen úgy kalkuláltak, hogy egy végletekig kiélezet párharc következhet, ám a hajdúsági bunyósok már a küzdelem elején elhúztak, majd fölényesen lelépték a vajdaságiakat. Pedig a debreceni alakulat komoly átalakulásán ment át a holt idényben, hiszen a kétszeres olimpikon Varga Miklós (60 kg) már a révkomáromikat erősíti, miközben az Európa-bajnok Bacskai Balázst (69 kg) sem nevezték az első B1 mérkőzésükre. Nem beszélve arról, hogy Deél István vezetőedző is távozott a klubtól, akitől a Zöld-Rácsai-Szabó hármas vette át a szakmai irányítást. (Jó volt látni, hogy mindezek ellenére Deél-mester kíváncsi volt korábbi tanítványaira, és a helyszínen szurkolt a hazai csapat sikeréért.) A Debrecenieknek vasárnap volt az első mérkőzése ebben az idényben, a Szabadka viszont néhány hete győzelemmel kezdett a győriek ellen.

56 kilóban Bacic Vanja és Kalucza Norbert csapott össze, ahol a vajdasági bunyóst „dzsókerként” jelölték a vendégek. A hajdúsági fiú végig irányította a meccset a most is jól bokszoló Bacic ellen, de Kalucza vitte be a tisztább találatokat. A debreceni menetről menetre jobb teljesítményt nyújtott, fölényben bokszolt, győzelmével, mivel az ellenfél dzsókerét verte, három pontot szerzett. (0:3) 60 kilóban a kiskunhalasi Babós László Hinger Gábor ellen szállt ringbe. Hinger diktálta az iramot, és a meccs nagy részében nyomás alatt tartotta a vendégek ökölvívóját. Itt is megérdemelt hazai siker született. (0:5)

""

64 kg-ban Kukic Strahinja – Görbics Gábor párharc következett. A válogatott Görbics jóval erősebb volt kellemetlen stílusú ellenfelénél, rengeteg nagy ütést vitt be, de Kukic nagyon bírta a pofonokat. A debreceniek fővárosi „légiósa” az első menetben megpróbált ráállni ellenfelére, aztán a második és harmadik menetben iramokat indított, rendesen megszórta a szerb srácot, akinek esélye sem volt felvenni a versenyt. (0:7) Még egyértelműbb volt a 69 kilósak összecsapása, ahol a halasi Ferenc Albert Szilvai Lászlóval találta magát szembe. Szilvai hatalmas tempót diktálva majdnem az első menetben befejezte a küzdelmet. Ferenc egyszer padlózott is, de valahogy kihúzta a nyitó menetet, ami után az edzője feladta a kilátástalan párharcot. (0:9)

75 kg-ban korosztályos mérkőzést rendeztek, ami nem egyedi jelenség a B1 ligában. Két hasonlóan magas felépítésű, igen tehetséges fiatal csapott össze Vidovic Ljuban és Nagy Bence személyében. A kiegyenlített mérkőzést kis különbséggel a magyar fiú nyerte. (0:11)

81 kg-ban Nagy Péter egy roppant erős szerb ökölvívóval találta magát szembe, de a magyar bunyós nem engedte kibontakozni fizikálisan riválisát, rendre megállította. Ez olyannyira jól sikerült neki, hogy a második menetben Jovanovic elfogyott, és kérdéses volt a harmadik menet megrendezése. Végül végigment a meccs, Nagy fölényes, nagyszerű győzelmet aratott. (0:14) 91 kg-ban Goran Despotovic nem engedte Deél Szabolcsot kibontakozni, ha kellett lefogta (ebben Deél is partner volt), ha kellett

ÖKÖLVÍVÁSZ
BoxingONE Championship, Debrecen Thunders – Spartak Subotica, eredmények:
56 kg: Bacic Vanja (joker) – Kalucza Norbert (0:3)
60 kg: Babós László-Hinger Gábor (0:2)
64 kg: Kukic Strahinja-Görbics Gábor (0:2)
69 kg: Ferenc Albert-Szilvai László (0:2)
ifi 75 kg: Vidovic Ljuban-Nagy Bence (0:2)
81 kg: Jovanovic Nikola-Nagy Péter (joker) (0:3)
91 kg: Despotovic Goran- Deél Szabolcs (2:0)

Nem várt arányban győzött a debreceni alakulat, holott a korábbiaknál is hangsúlyosabb szerepet kaptak a saját nevelésű fiatalok. Mindez előrevetíti, hogy a „Debrecen Thunders” a mostani bajnokságban is sok örömet fog okozni a hajdúsági szurkolóknak, s vélhetően végig versenyben lehetnek az aranyéremért. A „Farkasoknak” viszont rendezniük kell a sorokat, hiszen igazi kétarcú csapatuk van: hazai pályán nevükhöz méltóan szerepelnek, idegenben viszont hajlamosak az összezuhanásra.

A bajnokság október 19-én a „Komárno Sharks” vs „Galánta Kids” mérkőzéssel folytatódik.