Nemzetközi labdarúgás

Gazdag ezúttal gólpasszokat adott az MLS-ben

Kép forrása: Getty Images

Az első meccsen gólt szerzett, a másodikon gólpasszt adott Gazdag Dániel az MLS-ben. Csapat a Philadelphia Union győzött.

A Philadelphia Union a Cincinnatit fogadta, magyar idő szerint vasárnap hajnalban. A magyar középpályás ezúttal is kezdő volt, a találkozó a 82. percben cserélték le.

Igaz addigra már a lényeges kérdések eldőltek.

A találkozón az izraeli Tai Baribo mesterhármast szerzett. De hogy ez összejöhessen, ahhoz kellett Gazdag Dániel önzetlensége. Aki előbb a második gól adott egy asszisztott, majd a harmadik találata előtt is kisegítette csapattársát.

A magyar válogatott játékos az 52. percben szinte kihagyhatatlan helyzetbe hozta a kapu előtt álló Baritot, akinek már nem volt nehéz dolga. Ezzel lett 3-0 az állás.

A végeredmény 4-1 lett a Philadelphiának, A 93. percben, Damiani gólja után.

Ezzel két meccs után hat ponttal vezeti a Keleti Konferenciát gazdag együttese.

A Sporting Kansas City viszont utolsó előtti a Nyugati Konferenciában. Miután második meccsén is kikapott. Ezúttal a San Jose ellen, hazai pályán 2-1-re.

Sallói Dániel csereként állt be a 77. percben, de gólt nem tudott szerezni ezúttal sem.