Nemzetközi labdarúgás

Gavi hosszabbított a Barcelonával, „sejkellenes” záradékkal a szerződésben

 A Barcelona szerda délelőtt bejelentette, hogy 2026-ig meghosszabbítják Gavi szerződését. A spanyol válogatott tehetség nemrég múlt 18 éves, így megkaphatta első profi kontraktusát.

Az UEFA előírásai szerint a három évnél hosszabb profi szerződéshez nagykorúnak kell lennie a játékosnak, így hiába volt meg az egyetértés a felek között, várniuk kellett.

Gavi 2021. augusztus 29-én debütált az első csapatban, azóta pedig kirobbanthatatlan lett a kezdőből, kiszorítva Frenkie de Jongot. A nemzeti csapatban is történelmet írt, ugyanis a legfiatalabb debütáns lett a felnőtt válogatottban.

Egészen eddig a játékos szerződése szerint a B-csapathoz tartozott, mára azonban teljesértékű tagja lett a felnőttcsapatnak. Ezzel jár az is, hogy választhat majd új mezszámot is.

A katalánok „sejkellenes” kivásárlási záradékot helyeztek a szerződésébe, amit 1000 millió euróban határoztak meg. Hasonlóan biztosították be korábban Pedri, Ansu Fati és Araujo helyzetét is.

!

The renewal event will be this Thursday at 6 p.m. at Spotify Camp Nou. We’ll see you there!

— FC Barcelona (@FCBarcelona) September 14, 2022

Fotó: Jose Breton/Pics Action/NurPhoto via Getty Images