Nemzetközi labdarúgás

Gattuso visszatér

"Hazatérek. Ezt nem tettem volna meg senki másért, csak az AC Milanért" – nyilatkozta a 39 éves Gattuso, hozzátéve, hogy a döntését a szívére hallgatva hozta meg, és nagyon várja a munkába állása pillanatát.
 
A világbajok Gattuso 1999 és 2012 között volt az AC Milan játékosa, a középpályás két bajnoki címet nyert a csapattal, és a Bajnokok Ligájában is kétszer győzött.
 
Vezetőedzőként korábban az FC Siont, a Palermót és az OFI Krétát, legutóbb pedig a másodosztályú Pisa csapatát irányította. Utánpótlásedzői feladatáról elmondta, nem tekinti visszalépésnek, és bízik benne, hogy elősegítheti a fiatalok fejlődését.
 
"A juniorok edzője leszek, de szoros kapcsolatban állok majd az első csapattal, hiszen a két együttesnek ugyanabban a stílusban és felfogásban kell játszania. Meghallgatom Vincenzo Montella tanácsait, hiszen remek edzőnek tartom" – tette hozzá.

„Láttuk a lájkodat!" – írták az MU-hívek az Atlético sztárjának " NEMZETKÖZI FOCI › Spanyol foci

Újabb jel utal arra, hogy Antoine Griezmann szívesen futballozna a Manchester Unitedben. A francia csatár lájkolta az Instagrammon Paul Pogba videóját, amelyen honfitársa az Európa Liga elhódítását ünnepli. A Manchester United középpályása az Ajax Amsterdam felett aratott 2-0-ás győzelem után posztolt a közösségi oldalon – í rta az m4sport.hu Az egyik gólt éppen ő szerezte a stockholmi mérkőzésen.