Nemzetközi labdarúgás

Gattuso teljesen kikelt a sajtótájékoztatón: "B@…átok meg!" – videó!

"" 

Nyáron sokáig úgy tűnt, hogy a Videoton kispadjára ül le az AC Milan egykori közönség kedvence, Gennaro Gattuso, azonban az egykori világbajnok olasz futballista a görög bajnokságban szerény anyagi helyzetben lévő OFI Kréta kispadját foglalta el.

Az iraklióni együttes gyengén kezdett a szezonban, első három találkozójából kettőn vereséggel vonult le a pályáról, azonban szombaton hazai pályán 1-0-ra nyertek az Atromitosz ellen.

A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a forró fejű talján tréner természetesen nekiesett az újságíróknak:

"Azt várom el a játékosaimtól, hogy a futballt a labdával és szívvel játsszák!" – kezdte mondandóját Gattuso. "Ez túl egyszerű ahhoz, hogy engem elzavarhassanak innen a klubtól. De én maradok! Én nem rohanok haza azért, hogy sírjak, mivel nincs pénzünk! Több európai csapat sem dúskál a pénzben. Én meg nem fogok bocsátkozásba esni azért, mert a játékosok nem kívánnak ezért teljes odaadással játszani, mivel nem kapnak fizetést. B@.*tok meg, ez nem igaz!"

A görög televíziósok sajtótájékoztatóról készült videóját alább tekinthetitek meg.