Gattuso döntésére várnak

Ugyan már szerdán arról beszéltek, hogy aznap hivatalos lehet az új olasz szövetségi kapitány, de a döntés várat magára. A jelölt viszont nem változott
Vagyis azok után hogy Buffon és Gattuso hosszas telefonbeszélgetéseket folytatott, egyelőre nem a jelölt a kérdés, hanem az, hogy elvállalja-e olyan opciókkal, amit ajánlanak neki?
Olaszország oslói 3-0-ás veresége, és Luciano Spaletti viharos távozása után szűkült a verseny.
Az olasz hírek szerint egyébként már márciusban veszélyben volt a korábbi kapitány helyzete. Ugyanis a szövetség úgy látta, hogy nem elég összeállítani a csapatot, hanem alapvető strukturális refomok kellenek a válogatottnál ahooz, hogy az utánpótlás szinten sikeres csapatok játékosait át lehessen emelni a felnőttekhez is.
Így Gabriele Gravina már akkor jobban be akart avatkozni Soaletti munkájába. De rövid távon a reformterv ide vezetett.
Jelen pillanatban pedig Gattuso lett az első számú jelölt. Vagyis rajta múlik, hogy leül vagy sem az olasz válogatott kispadjára.
Gattuso csütörtökön találkozott Gravinával, ahol bemutathatta elképzeléseit az új Azzurri projektről.
A Gattuso és a FIGC közötti megbeszélések gyakorlatilag a végső szakaszban vannak, és a szövetség a jelek szerint szeretne mielőbb időpontot egyeztetni.
A olasz vezetés azonban kettős helyzetben van.
Hiába a hosszú távú terveik, de egy évnél hosszabb időre, vagyis a 2026-os világbajnokságnál tovább nem hajlandók senkit leigazolni. Pozitív kimenetel esetén persze ott lenne a hosszabbítás opciója.
Abban az esetben, hogyha nem jutnak dűlőre a kiszemelttel, akkor még vannak B-opciók.
Hiszen a korábbi belga kapitány Domenico Tedesco, valamint Rafa Benitez és a csapattal korábban Európa-bajnokságot nyert Roberto Mancini is ott van a kalapban.