Galéria – Mourinho szépítgethet, de ez megalázó Real-vereség volt
Ha ez nem megalázó, akkor semmi. Mert tény, hogy az FC Barcelona a jelenkor legjobb csapata, viszont a Real Madridot sem akárkik alkotják, és ha két közel azonos szinten emlegetett csapat közül az egyik úgy zavarja haza 5-0-vala másikat, mint ahogy hétfőn este a Barca tette a Blancókkal, akkor minimum a megalázó jelző.
Ennek fényében érdekes Mourinho nyilatkozata: – A Barcelona tökéletesen játszott, mi viszont nagyon rosszul. Nem több egy vereségnél, de nem aláztak meg minket – magyarázkodott a méretes zakó után Mourinho, hozzátéve, hogy csapata, ellentétben a már kiforrott Barcelonával, még csak épülőben van. A portugál szakember ugyanakkor rávilágított, hogy még hosszú az út a bajnokság végéig, még nem dőlt el semmi. Ez kétségtelenül igaz, a bajnoki cím sorsa még nem dőlt el. Mourinho elismerte, hogy csapata annak ellenére hagyta kibontakozni a katalánokat, hogy pontosan tudták, mire számíthatnak Josep Guardiola együttesétől.
A katalánok szakvezetője a tőle megszokott visszafogottabb stílusban értékelt.
– Nincs ekkora különbség a két csapat között – fogalmazott udvariasan Guardiola. – Nekünk minden összejött, a Realnak pedig semmi. Erre az eredményre nem számítottam, és ellenfelünk sem, hiszen gólszerzési lehetőségeik nekik is voltak.
Guardiola kitért Messi teljesítményére is. Az argentin csatárzseni gólt nem szerzett, viszont adott két gólpasszt David Villának, aki a kezdeti bizonytalankodás után kezd nagyon is beleilleni a Barca támadó szerkezetébe. Guardiola szerint Messi egyszerűen a legjobb, de elégedett volt Dani Alvesszel is. A támadásokat általában aktívan segítő brazil védőnek hétfő estére kevesebb támadó feladatot adott Guardiola, mert úgy vélte – és jól gondolta -, hogy a hátsó stabilitás fontosabb. A vezetőedző ugyanakkor azoknak is köszönetet mondott, akik felfedezték és kinevelték a mai Barcelona kiválóságait. Carles Rexach és Johann Cruyff nevét is megemlítette, akiknek a Barcelona a jelenkor sikereit hozó saját játékstílusát köszönheti.
Jorge Valdano, a Real Madrid általános igazgatója is úgy vélte, az ötgólos különbség nem reális, de fejet hajtot a Barcelona előtt: – Egy fantasztikus Barcával csaptunk össze, amely ma sokkal jobb volt.
Az egykori kitűnő játékos szerint tanulni kell a vereségből, és a csapat tanulni is fog. A tabellán most két ponttal jobban áll a Barcelona, de semmi sincs veszve.