Futás közben eltört a térde, mégis elképesztő rekordot hozott össze
Elképesztő rekordot állított fel az ultrafutó, Kate Jayden, mindezt ráadásul úgy, hogy több mint 2500 km-t tett meg törött térddel.
A 35 éves derbyshire-i sportoló 106 napon keresztül minden nap lefufutott egy maratont, amellyel bekerült a Guinness-rekordok könyvébe is. Jaden teljesítménye önmagában is megsüvegelendő lenne, azonban történetét még különlegesebbé teszi, hogy a kihívás több mint felét sérülten teljesítette. A futó a 46. napon felfedezte, hogy a szokásosnál nehezebben bírja el a súlyát, ám nem hátrált meg és továbbra is minden nap teljesített egy maratont, hogy elérje a kitűzött célját.
A 106. maraton után azonban részt vett egy orvosi vizsgálaton, amelyen kiderült, hogy eltört a térde, és műtétre szorul. Sőt az is nyilvánvalóvá vált számára, hogy szeretett sportját soha többé nem űzheti ezen a szinten, ám egy pillanatig sem bánta meg, hogy teljesítette a kihívást.
„A valóság az, hogy el kell fogadnom, hogy nem fogok tudni újra futni – ha mégis megteszem, akkor ez a szokásostól eltérő lesz" – mondta Jayden a BBC Newsnak .
„Nem tudtam, hogy a 106. napi futásom lesz, az utolsó hosszú távú futásom, de ha előre meg lehetett volna tervezni, ez egy kiváló módja lett volna annak, hogy visszavonuljak.”
Jayden eredetileg 100 maratont akart lefutni, hogy ezzel pénzt gyűjtsön jótékonysági célokra, ám rájött, hogy ha még 6 napig vállalja a kihívást, világrekordot dönthet. Teljesítményével több mint 43 000 fontot gyűjtött össze a The Hygiene Bank, a Refugee Council és a The Trussell Trust számára.
Jayden a hihetetlen teljesítmény véghezvitele után elárulta, az elmúlt években rengeteget segített neki az, hogy rátalált erre a sportra.
„Evészavarból lábadozva kezdtem el futni, ez megmentett, és megtanítottarra, hogy értékeljem a testemet” – mondta.
„A valóságban a futás sokat tett értem, mind az egészségemért, mind az életemért” – tette hozzá.
Borítókép: Instagram.com/decajayden