Küzdősportok

Fury elárulta, mit mondott neki Wilder a harmadik meccsük után

Tyson Fury úgy érzi, hogy Deontay Wilder nem tanúsított tiszteletet vele szemben, miután legyőzte őt.

Fury megőrizte a WBC világbajnoki övét a nehézsúlyúak közt, miután a 11. menetben kiütötte ellenfelét.
„Párszor földre kerültem, Wilder erős öklöző” – mondta Fury az összecsapást követően a BBC Sport szerint.

„Remek küzdelem volt. Nem fogok mentségeket keresni. Wilder egy csúcsharcos, alaposan meg kellett dolgoznom a sikerért. Mindig azt mondom, hogy én vagyok a legjobb bokszoló a világon, és ő a második legjobb. Soha ne kételkedj bennem.”

Fury 2018 decemberében csapott össze először Wilderrel, majd 2020 februárjában másodszor. A két bokszoló folyamatosan üzengetett egymásnak az összecsapásokat megelőzően és a meccsen is paprikásra sikerült a hangulat. Ennek ellenére Fury a győzelmét követően barátságosan odament Wilder-hez és néhány szót próbált vele váltani, ám ellenfelét ez nem érdekelte.

Fury az összecsapást követően erre így reagált: „Nem szeret engem, Deontay Wilder. Tudod miért? Mert háromszor megvertem.”

"Sportember vagyok. Odamentem hozzá, hogy szeretetet és tiszteletet mutassak az irányába, de ő ezt nem viszonozta. Ez az ő baja. Imádkozni fogok érte, hogy Isten meglágyítsa a szívét.”

A BT Sportnak adott interjújában Fury hozzátette: Azt mondtam, hogy szép volt, ő pedig azt mondta: nem akarok sportszerűséget vagy tiszteletet tanúsítani. Azt felelte, hogy semmi gond.

A kérdésre, hogy meglepte -e Wilder szavai, Fury azt mondta: „Nagyon meglepett. Haragos vesztes. Egy idióta.”

"Ahhoz, hogy top harcos legyél, meg kell mutatnod a bátorságodat és a tiszteletedet, és ma este nem tudta megtenni” – tette hozzá.

Forrás: givemesport.com

Borítókép: Al Bello/Getty Images