Furcsa párosítás: az angol női rögbi válogatott a Barbie reklámozója lett

Az angol női rögbi válogatott lesz az első brit sportcsapat, amely partnerségre lép a Barbie-val. Egyelőre a márka híres babái nélkül
Ugyan korábban már volt olyan sportoló, akiről Barbie babát mintáztak meg az Egyesült Királyságban. Így Dina Asher-Smith atlétát és Nicola Adams bokszolót korábban már megörökítették így.
De a Barbie.kat gyártó Mattel most óvatosabban nyitna.
Hiszen az első körben az angol női rögbi válogatott, azaz a Red Roses kollekció pólókra, kapucnis pulóverekre és replika labdákra korlátozódik.
„Az együttműködés célja, hogy inspirálja a női rögbijátékosok következő generációját.” – értékelték a pertnerséget a közelgő világbajnokság előtt az Angol Rögbi Szövetség vezetői.
A Barbie mögött álló Mattel játékgyártó cég pénzadománnyal is támogatja a sportág utámpótlás programjait, hogy lehetőséget teremtsen a női rögbisek új generációjának a fejlődéshez.
A Mattel számos sportolót alkotott újra korábban Barbie babák formájában. Köztük Gabby Douglas amerikai olimpiai bajnok tornászt, Ibtihaj Muhammad vívót, Chloe Kim snowboardost és Lorena Ochoa golfozót.
A tervek között szerepel ez is, hiszen a partnerség még bővülhet. De elsőre nagy ugrásnak érezték a rögbi játékosok Barbie babaként való megjelenését.
Anglia egyébként az augusztus végén kezdődő női rögbi világbajnokság favoritja, nemcsak a hazai pálya miatt. Az első meccsükön augusztus 22-én, pénteken az Egyesült Államok ellen lépnek pályára Sunderlandben.
Barbie támogattásával egyébként az a cél, hogy minél több angol lány kapjon kedvet ehhez a sporthoz Nagy-Britanniában.
„Együtt akartunk működni Barbie-val, hogy új közönségnek is bemutassuk a játékot, és hogy a sportágat népszerűsítsük.”
Azt pedig mindenki eldöntheti a videó alapján, hogy mennyire lesz nagy az ugrás a márkának a rögbi.
This summer, we’re doing it for the girls 🌹#RWC2025 | #RedRoses pic.twitter.com/VDPPrG0Oik
— Red Roses (@RedRosesRugby) August 12, 2025