Nemzetközi labdarúgás

Fülöp Márton ex-manchesteri riválisát végleg leigazolhatja a West Bromwich Albion

""

A korábban öt évig a Manchester Unitedot erősítő Ben Foster már a 2011-2012-es szezont is a West Bromban védte végig – többnyire Fülöp Márton kárára. Mindez azért érdekes, mert míg a magyar hálóőr a csapat saját játékosa, addig az egykori angol válogatott kapus csak kölcsönben szerepelt a WBA-nál, igaz, csak városon belül váltott, hiszen alapvetően az előző szezonban másodosztályú Birmingham City játékosa.

A West Brom most a csapat hivatalos honlapján erősítette meg, hogy tárgyalásban állnak a városi riválissal Foster végleges megszerzésével kapcsolatban. "Igen, tárgyalunk a Cityvel – mondta a csapat sport- és technikai igazgatója, Dan Ashworth. – Az ár megfelelőnek tűnik számunkra, remélem, meg tudunk állapodni."

Ha az átigazolás bekövetkezik, Fülöp napjai szinte biztosan meg vannak számlálva – persze az utolsó fordulóban az Arsenal ellen látott teljesítményét látva ezen nem csodálkozunk.