Nemzetközi labdarúgás

Fülöp kiszorítaná az angol válogatottat – Gera is súgott neki

Mint ismert, Fülöp a másodosztályú Ipswich Towntól szerződött a West Bromwich-hoz, és mint azt a klub honlapjának elmondta, nem volt számára nehéz döntés Birminghambe igazolni, ahol bár komoly konkurencia várt rá, nem fél szembenézni a rá váró feladattal. 
 
– Minden nagyon gyorsan történt, de boldog vagyok, hogy ide jöhettem. Örömmel tölt el, hogy visszatérhettem a Premier League-be, ráadásul egy olyan nagy klubhoz, mint a West Brom. Egyszerű döntés volt. Szükségem volt egy új kihívásra, és ezt a West Bromwich megadta nekem. Tudom, hogy Ben Foster az első számú kapus, én pedig azért jöttem ide, hogy segítsem őt és a csapatot a minél jobb eredmény elérésében. Ha megkapom a lehetőséget, igyekszem élni vele, de támogatni akarom Bent, és segíteni neki, hogy minél jobb játékkal tudjon előrukkolni. Sosem kellemes a kispadon ülni, de amikor ide jöttem, tudtam, hogy Ben lesz a kezdőkapus a szezon elején. Remek képességű hálóőr, és el is fogadtam ezt, de szeretnék megküzdeni vele, a csapatba kerülésért, ezzel is minél jobb teljesítményre sarkallva. Azért jöttem ide, hogy bizonyítsam mindenkinek, ha szükséges, lehet rám számítani. Meglátjuk, mit hoz a jövő, de ez remek kihívás számomra – fogalmazott Fülöp, majd a bajnoki célokról és csapattársáról, Gera Zoltánról is szólt néhány szót, aki bíztatta, hogy érdemes Briminghambe szerződnie. 
 
– Az ambicióim hasonlóak, mint a csapaté. Szeretnénk az első tíz közelében végezni, és úgy gondolom, ez elérhető. Tudtam, hogy ez egy nagy klub, beszéltem Gera Zolival is, aki azt mondta, ez egy remek hely, szóval bizakodva tekintünk a szezonra. Zolit nagyon régóta ismerem. Jóbarátom, így nagyon könnyű döntés volt idejönni vele együtt.