Spanyol foci

Egyelőre nem sikerült Olmo regisztrálása – de még nem veszett el minden a Barcának

Kép forrása: Getty Images

Vagyis az FC Barcelona tovább küzd. Ugyan még nincs meg az engedély, de elutasító döntés sem született. A nap végére pedig minden kiderülhet.

A La Liga kérése szerint ugyanis a gránátvörös-kékeknek további dokumentumokat kell benyújtaniuk Dani Olmo és Pau Victor regisztrálásához.

A Barcelona versenyt fut az idővel, hiszen december 31., éjfélig kellene regisztrálnia Dani Olmot és Pau Victort, különben a két játékos nem léphet pályára a szezon hátralévő részében.

Az FC Barca továbbra is „dolgozik” az ügyön, annak ellenére, hogy jogi úton nem jutottak eredményre. Hiszen hiába adták be Olmo és Victor „törlési törlésének” bírósági felfüggesztését, amelyben a játékosok munkához való jogának megsértésére hivatkoztak.

Az eredeti ügyüket elutasították, majd hétfőn másodfokon is ugyanígy járt el a bíróság.

Vagyis marad a fizetési limit növelése, mint lehetőség.

Ennek az első útja, amit eszközértékesítéssel igyekeznének megvalósítani. Az FC Barcelona az ehhez kapcsolódó dokumentumokat már elküldte a La Ligának.

A Barca ugyanis azt tervezi, hogy a következő 20 évre eladják a Camp Nou-i VIP-páholyaik kereskedelmi jogait két katari vállalkozásnak körülbelül 100 millió euróért, bár más jelentések szerint ez az érték 120 millió euró.

A La Liga azonban a katalán klub fizetési keretének módosítása előtt bekérte a Barcelona számláin lévő pénzt bemutató dokumentumokat.

A klub úgy gondolja, hogy az üzlet még ma megköthető, de nem 100%-ban, bár mindkét fél már három előzerződést írt alá.

A másik lehetőség, amelyet „gyakorlatilag kizártnak” neveztek, hogy a Barcelona igazgatói bankgaranciát írnak alá, amely lehetővé teszi, hogy a klubigazgatók személyesen felelősek legyenek az ugyanabban a szezonban beérkező bevételért. 

Vagyis jelen pillanatban azon múlik a regisztráció, hogy elfogadja-e a La Liga a Barcelona által benyújtott bankgaranciákat.

Az egész ügy kiemelten fontos a klub számára és nemcsak a presztízs miatt.

Mivel Olmo szerződésében van egy záradék, amely lehetővé teszi neki, hogy ingyenesen távozzon, ha nem sikerül regisztrálni őt a szezon második felére.

Ami azt jelentené, hogy a klub nemcsak a játékost veszítené el, hanem a belé fektetett 55 millió eurót is, amit átigazolási díjként kifizetett.

Az óra pedig „egyre gyorsabban” ketyeg.