Fucsovics kétszettes előnyről kapott ki a Roland Garroson

Fucsovics Márton kétszettes előnyről kikapott a francia nyílt teniszbajnokság második fordulójában az amerikai Tommy Paultól, így búcsúzott.
A Roland Garroson 2020-ban nyolcaddöntős, a világranglistán 124. Fucsovics az első fordulóban a szabadkártyás ausztrál Tristan Schoolkate-tel kezdett és simán jutott tovább.
A második körben már egy jóval nagyobb „falat„, a 12. helyen kiemelt Paul várt rá, aki ellen 2-1 volt a mérlege. Legyőzte őt a 2020-as Australian Openen, illetve 2021-ben Rotterdamban, de kikapott tőle a 2016-os római challengeren.
A rivális idén negyeddöntős volt az Australian Openen, de a salak sem áll annyira távol tőle, ugyanis tavaly és idén is négy közé jutott a Garrost megelőző római ezres versenyen. Két hete csak a későbbi győztes, világelső Jannik Sinnertől kapott ki. Paul a párizsi első fordulóban a dán Elmer Möllert négy szettben verte.
A 33 éves Fucsovics és a 28 esztendős amerikai teniszező negyedik csatájának elején mindkét játékosnak volt bréklehetősége, de 4:4-ig egyiküknek sem sikerült ezekkel élnie. Ekkor a több nyerőt ütő magyar játékos el tudta venni ellenfele adogatójátékát, majd mivel a saját maga első szerváiból egyetlen pontot sem veszített, megszerezte a vezetést.
A második játszmára még tovább nőtt Fucsovics fölénye: Paul fogadóként továbbra is csak elvétve tudott pontot szerezni, ráadásul ebben a szettben egyetlen nyerő ütésére 13 ki nem kényszerített hiba jutott, így a magyar Davis Kupa-válogatott kiválósága egy és negyedórányi játékot követően magabiztos előny tudatában ülhetett le a pihenőre.
A harmadik felvonásra összeszedte magát az ATP-rangsorban is 12. amerikai, aki azonnal brékelte Fucsovicsot, és bár további öt lehetőségéből egyet sem tudott kihasználni, az egyetlen, fogadóként megnyert játék elégnek bizonyult, mert a korábbinál sokkal kevesebbet rontott, ráadásul saját szervái után jóval magabiztosabb volt.
A negyedik játszma hozta a legnagyobb és leginkább kiegyenlített küzdelmet, ugyanis adogatóként mindkét játékos rendkívül hatékony és magabiztos volt, ráadásul azonos volt a nyerő ütések és a ki nem kényszerített hibák száma. A magyar szempontból kedvező fordulat a nyolcadik játékban jött el. Fucsovics az első adódó bréklehetőségét kihasználta és a győzelemért adogathatott. Ezt azonban egy újabb, ezúttal az ő szempontjából kellemetlen fordulat követte. Paul ugyanis sorozatban négy játékot nyerve egyenlített.
A két és háromnegyed óra után kezdődő döntő felvonás gyors brékváltással indult. Majd 3:2-nél a magyar teniszező jutott bréklehetőséghez, de három kísérletéből egyikkel sem tudott élni.
Ez új lendületet adott az amerikai ellenfélnek, és bár Fucsovics 3:3-nál még hárított egy fogadóesélyt, 4:4-nél elveszítette a szerváját. Ezután Paul már nem hibázott, és második meccslabdáját kihasználva lezárta a 3 óra 42 perces összecsapást.
TOMMY SURVIVES!
Tommy Paul, a juniors champ here 10 years ago, comes back from two sets down to beat Martin Fucsovics 4-6, 2-6, 6-3, 7-5, 6-4 to reach the 3rd round at #RolandGarros.
Fucsovics served for the match in the 4th set.
Big big escape. pic.twitter.com/mAnlWws3GO
— José Morgado (@josemorgado) May 28, 2025
Ezzel egyesben nem maradt versenyben magyar játékos az év második Grand Slam-tornáján.
Eredmények:
férfi egyes, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
Tommy Paul (amerikai, 12.)-Fucsovics Márton 4:6, 2:6, 6:3, 7:5, 6:4