Tenisz

Fucsovics 0-3-ról állt fel az első szettben és jutott főtáblára

Kép forrása: Maddie Meyer/Getty Images

Fucsovics Márton sikerrel vette a selejtező második fordulóját is, így feljutott a főtáblára a 2,23 millió dollár (740 millió forint) összdíjazású tokiói keménypályás tenisztornán.

A világranglistán 58. helyezett, a kvalifikációban elsőként rangsorolt játékos az osztrák Filip Misolic (92.) legyőzése után az ötödik helyen kiemelt Matteo Arnaldival csapott össze.

A 73. helyen álló ellenfél tagja volt a 2023-ban Davis Kupa-győztes olasz válogatottnak, és vívott már nyolcaddöntőt a Roland Garroson és a US Openen is.

Ami az egymás elleni mérleget illeti, két ausztráliai találkozó után 1-1-re álltak. 2023-ban Canberrában a később tornagyőztes Fucsovics, tavaly Brisbane-ben viszont az ellenfél bizonyult jobbnak.

A harmadik csatában a 24 éves olasz 3:0-val kezdett, de a 33 esztendős magyar 4:4-nél utolérte őt, majd 5:5-nél ismét brékelt, és 1 óra 3 perc után szettelőnyben volt.

A folytatásban az ellenfél megroppanni látszott, a nyíregyházi teniszező alig negyedóra alatt 4:0-ra elhúzott.

Innen már nem volt visszaút Arnaldi számára. A találkozó 1 óra 40 percig tartott.

Fucsovics ellenfele a főtábla első fordulójában a nyolcadik kiemelt amerikai Frances Tiafoe (29.) lesz, a korábbi top tízes teniszező ellen 2/2-re áll a mérlege.

A 2018-as tornagyőzelmével végződött genfi és a 2020-as dohai összecsapásukat a magyar nyerte. Majd a szintén három ATP-trófeát gyűjtő Tiafoe 2020-ben a US Openen és 2023-ban Stuttgartban visszavágott.

A torna magyar idő szerint szerda hajnalban kezdődik Carlos Alcaraz és Sebastian Baez mérkőzésével.

Eredmény, selejtező, 2. forduló:

Fucsovics Márton (1.)-Matteo Arnaldi (olasz, 5.) 7:5, 6:2