Egyéb sportok

Friss: Márton Anita Eb-ezüstérmes!

""

A 27 éves magyar nehézatléta egyértelmű éremesélyesként utazott el Hollandiába, annak ellenére is, hogy az idei Eb tulajdonképpen felkészülési állomásnak tekinthető az olimpiára, azaz a csúcsformát senki sem most várta a szegedi dobótól.

A csütörtöki döntőben az első hely kérdése már a nyitósorozatban eldőlt, a német Christina Schwanitz ugyanis 20,17 méterig repítette a súlygolyót, és ez az eredmény több mint fél méterrel jobb – a mezőny második legjobbjának számító – Márton országos csúcsánál (19,48 m).

Márton Anita bemelegítésként 17,79 méterrel kezdett, majd a másodikra elért 17,52 méteres eredményével a második helyre lépett előre, és a verseny végéig ott is maradt. A Békéscsabai AC versenyzőjének legjobban a harmadik dobása sikerült, 18,72 méterig jutott, amit később már csak megközelíteni tudott (6. sorozatban 18,63 m). A bronzérmet a török Emel Dereli szerezte meg 18,22 méterrel.

Márton ismét bizonyította, hogy a világ élvonalába tartozik. Két éve Eb-bronzérmet nyert szabadtéren, tavaly pedig győzött a tető alatti kontinensviadalon, majd a szabadtéri vb-n negyedik helyen zárt, a márciusi fedett világbajnokságon pedig – a mostani versenyhez hasonlóan – a dobogó második fokára állhatott fel.

Női súlylökés, Európa-bajnok:
Christina Schwanitz (Németország) 20,17 méter
2. MÁRTON ANITA 18,72
3. Emel Dereli (Törökország) 18,22