Friss hírekOlasz foci

Friss hírek érkeztek a pályán összeeső Fiorentina-játékosról

Kép forrása: Getty Images

A héten már a kórházat is elhagyhatja.

Ahogyan arról mi is több ízben beszámoltunk, Edoardo Bove december 1-én egy Inter elleni Serie A-bajnokin a mérkőzés 17. percében összeesett a pályán. A 22 esztendős játékost kórházba szállították, majd mestersége kómába helyezték, amelyből nemrégiben ébresztették fel.

A Fiorentina futballistáját december 10-én, kedden műtik a Careggi kórházban, ugyanis beültetnek neki egy defibrilátor implantátumot, amelynek hála figyelni lehet a szívritmusának változását – számolt be erről az olasz Sky. Ez viszont meg is pecsételheti az olaszországi pályafutását. Tudniillik a Serie A szabályzatának értelmében Bove nem játszhat az olasz élvonalban defibrillátorral. Korábban Christian Eriksen esetében is ez történt. A dán középpályás a 2021-es Eb-n, még az Inter játékosaként, szívmegállás következtében kényszerült hasonló eszköz beültetésére.

A fiatal focista később saját maga dönthet, persze csak az orvosokkal egyeztetve, hogy ki szeretné-e vetetni ezt a defibrilátor implantátumot. A kórházból pedig a héten engedhetik majd ki, minden bizonnyal péntek magasságában.