Egyéb

Fővárosi riválisokat fogadnak válogatott játékosaink csapatai – Premier League-előzetes

Kép forrása: Steve Bardens/Getty Images

A Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató, éllovas Liverpool a Fulhamet fogadja az angol labdarúgó-bajnokság hétvégi 16. fordulójában, míg a hétfő esti zárómérkőzésen Kerkez Milos együttese, a Bournemouth a West Ham Unitedet látja vendégül.

A Livepool csapata a magyar válogatott csapatkapitányával a kezdőben 1-0-ra nyert kedden Bajnokok Ligája-meccsen a Girona vendégeként. Ugyanakkor az előző körben a rossz időjárás miatt elhalasztották a Pool, a városi rivális Everton elleni bajnokiját. Arne Slot vezetőedző tanítványai ettől függetlenül is 4 pontos előnyben vannak a Premier League-ben közvetlen üldözőjükkel, a Chelsea-vel szemben.  A papírforma alapján nem a 10. helyen álló Fulham lesz az a csapat, amely megállítja majd a menetelésben a Liverpoolt, de Angliában sosem lehet tudni ezt előre. A meccset ráadásul az Anfielden rendezik, ahol a londoniak három és fél éve, 2021 márciusában tudtak legutóbb győzni.

Szoboszlaiékkal azonos időpontban kezd majd szombaton a harmadik helyen álló Arsenal is, amely november 2-a óta veretlen a bajnokságban, most pedig a 15. helyen álló Evertont fogadja. A Chelsea vasárnap lép pályára, szintén otthon, mégpedig a Brentford ellen. A vendégek azonban hiába kilencedikek, az idegenbeli mérlegeket tekintve a második legrosszabb mutatóval bírnak, hét találkozóból egyetlen döntetlen mellett hat vereséget szenvedve.

Vasárnap manchesteri derbit is rendeznek, a címvédőként negyedik helyen álló, hullámvölgyben lévő City fogadja a novemberben edzőváltáson átesett Unitedet. Ennek az összecsapásnak a kimenetele meglehetősen nehezen megjósolható. A házigazda együttes nem igazán találja az elmúlt években tőle megszokott csúcsformát, míg a Vörös Ördögöknél jól láthatóan időre van szükség a portugál Rúben Amorim vezetőedzői munkásságának beérésére.

A némi meglepetésre ötödik Nottingham Forest szombaton este nagy mérkőzést vívhat a vele azonos pontszámmal álló, hatodik Aston Villával, az egyre nagyobb bajba kerülő, sereghajtó Southampton pedig a hullámzó teljesítményt nyújtó, csak 11. Tottenham Hotspurt fogadja.

A fordulót Kerkez Milosék zárják hétfőn este: a 8. helyezett, egyben hárommeccses győzelmi szériát maga mögött tudó Bournemouth – jó eséllyel a magyar válogatott szélsővédővel a soraiban – a szebb napokat látott, most a 14. pozícióban szerénykedő, ámde a legutóbbi meccsét megnyerő West Hamet látja vendégül.

Premier League, 16. forduló:

Szombat:

Arsenal-Everton 16.00

Liverpool-Fulham 16.00

Newcastle United-Leicester City 16.00

Wolverhampton Wanderers-Ipswich Town 16.00

Nottingham Forest-Aston Villa 18.30

Vasárnap:

Brighton-Crystal Palace 15.00

Manchester City-Manchester United 17.30

Chelsea-Brentford 20.00

Southampton-Tottenham Hotspur 20.00

Hétfő:

Bournemouth-West Ham United 21.00