Forma-1 / Motorsport

Fotó: íme a Mercedes AMG Petronas 2013-as autója és csapata

""

Nico Rosberg és Lewis Hamilton, a Mercedes Forma-1-es istálló két pilótája mutatta be hétfőn, a spanyolországi Jerezben az idei Ezüstnyilat, azaz a stuttgarti gyár 2013-as versenyautóját.

A kevés sikert hozott elmúlt három év után az AMG W04 kódjelzésű modellel az a német csapat célja, hogy az idén egyre jobb eredményeket érjen el.

Az autón első pillantásra a legnagyobb változás – a legtöbb istálló új gépéhez hasonlóan – a tavaly bevezetett megtört orr-rész elhagyása.

Az élcsapatok közül a Mercedes mutatta be utolsóként az idei versenyautóját. Múlt hétfőn a Lotus, csütörtökön a McLaren, pénteken a Ferrari, vasárnap pedig a világbajnoki címvédő Red Bull prezentálta versenygépét.

A Forma-1-es csapatok keddtől Jerezben tesztelnek, a szezon első világbajnoki futamát, az Ausztrál Nagydíjat március 17-én rendezik Melbourne-ben.