Forma-1 / Motorsport

Forma-1: új rekord született Kanadában, Hamilton nyert

Sok izgalommal és meglepetéssel tarkított volt a Forma-1 idei Kanadai Nagydíja. A rajt nem okozott galibát, Vettel simán elrajtolt és elhúzott a mezőnytől, elég tisztes előnyt begyűjtve. A szuperlágy gumikat aztán rendre elkezdték cserélni a csapatok. A futam első harmadában Pérez, Rosberg és Räikkönen voltak csak azok, akik nem álltak ki kerékcserére.

Alonso a tizennyolcadik körben állt ki és jól sikerült visszatérnie, Vettel és Hamilton elé, de abroncsai ekkor még hidegek voltak és ennek megfelelően Hamilton le is előzte őt.  A hétszeres világbajnok Schumachernek sajnos pechje volt, abba kellett hagynia a versenyt egy szerencsétlen műszaki hiba miatt. A DRS maradt nyitva, ki kellett mennie a bokszba, ahol a szerelők kézzel feszegették a beszorult szárnyat, de nem tudták megoldani a problémát, így a világklasszis befejezte a futamot.

A Bajnokok Falát Vettel kísértette a legtovább. Szinte körről körre centizte a falat, míg a verseny hajrájában egyszer el os kapta, igaz nagy baj nem lett belőle.

""

Az idei hetedik futamot Hamilton nyerte, akinek ez lett a hetedik győzelme. Alonso és Vettel sokáig maradt kint használt gumikon. Hamilton miután második kiállásából is visszajött friss gumikkal szépen felküzdötte magát, tíz másodperces hátrányát ledolgozta és a futam hajrájában az élre állt. Vettel és Alonso eltaktikázta a dolgot, végül Grosjean és Pérez is eléjük került. Vettel a negyedik, míg Alonso az ötödik helyen zárt.

Forma-1 Kanadai Nagydíj
Futam:
    Név   Csapat Modell   Idő     Kör

1.   Lewis Hamilton GBR McLaren-Mercedes MP4-27   1ó32:29.586     70
2.   Romain Grosjean FRA Lotus-Renault E20 + 2.513     70
3.   Sergio Pérez MEX Sauber-Ferrari C31 + 5.260     70
4.   Sebastian Vettel GER Red Bull-Renault RB8 + 7.295     70
5.   Fernando Alonso SPA Ferrari F2012 + 13.411     70
6.   Nico Rosberg GER Mercedes W03 + 13.842     70
7.   Mark Webber AUS Red Bull-Renault RB8 + 15.085     70
8.   Kimi Räikkönen FIN Lotus-Renault E20 + 15.567     70
9.   Kamui Kobajasi JAP Sauber-Ferrari C31 + 24.432     70
10.   Felipe Massa BRA Ferrari F2012 + 25.272     70
11.   Paul di Resta GBR Force India-Mercedes VJM05 + 37.693     70
12.   Nico Hülkenberg GER Force India-Mercedes VJM05 + 46.236     70
13.   Pastor Maldonado VEN Williams-Renault FW34 + 47.052     70
14.   Daniel Ricciardo AUS Toro Rosso-Ferrari STR7 + 1:04.475     70
15.   Jean-Eric Vergne FRA Toro Rosso-Ferrari STR7 + 1 kör     69
16.   Jenson Button GBR McLaren-Mercedes MP4-27 + 1 kör     69
17.   Bruno Senna BRA Williams-Renault FW34 + 1 kör     69
18.   Heikki Kovalainen FIN Caterham-Renault CT01 + 1 kör     69
19.   Vitalij Petrov RUS Caterham-Renault CT01 + 1 kör     69
20.   Charles Pic FRA Marussia-Cosworth MR01 + 3 kör     67

21.   Timo Glock GER Marussia-Cosworth MR01 + 14 kör     56
22.   Michael Schumacher GER Mercedes W03 + 27 kör     43
23.   Pedro de la Rosa SPA Hispania-Cosworth F112 + 46 kör     24
24.   Narain Karthikeyan IND Hispania-Cosworth F112 + 48 kör     22