""

Tizenhat futam van még hátra a szezonból, valamelyiken pedig száz százalék, hogy Michael Schumacher áll majd a dobogó legtetején, mindezt Niki Lauda fejtegette a minap. Az F1 háromszoros világbajnoka szerint a Mercedes 42 éves pilótájában továbbra is ég a tűz, olyan a harci kedve, motiváltsága, mint pályafutása csúcsán, ráadásul ismét versenyképes autóval állhat rajthoz. Lauda hozzátette, miután Rosberg nyert Kínában a Mercedesszel, ezért Schumacher előtt már bebizonyosodott, hogy idén alkalma nyílhat a győzelemre, ez pedig plusz lendületet adhat a hétszeres vb-győztesnek.

""

Az osztrák legendával a jelenlegi mezőny korelnöke is egyetért, mint Schumacher kitért rá, akár a hétvégi spanyol futamon is összejöhet a siker. A német pilóta szerint a Mercedes jelenlegi versenygépe egyértelműen alkalmas arra, hogy a dobogón zárjon, mindezt pedig számára az eddigi – neki igen szerencsétlenül alakulat – futamok és a múlt heti mugellói teszt is bizonyította. Schumacher elárulta, hogy a szezon eddigi versenyein felvetődött problémák megoldására rendkívül jó alkalom volt az olasz teszt, melyen az adatgyűjtés mellett a versenyzést is szimulálta a csapat, ami a hétvégi nagydíjra is nagyon hasznos lesz. A hétszeres vb-győztes mindezzel együtt persze nem szeretne túlzottan optimista lenni, mint mondta, reálisnak kell maradnia, de azért szívesen nyerne újra már minél hamarabb.

Ráférne a rekorder pilótára az újbóli futamgyőzelem, utoljára ugyanis visszavonulása évében, 2006-ban Monzában nyert, ráadásul idén mindössze csak két pontot tudott eddig bezsebelni.