Forma-1 / Motorsport

Forma-1: Renault helyett Mercedes motorokra válthat a Lotus

""

A francia autógyártó és a brit versenycsapat együttműködése 1995-ben kezdődött (ekkor az istálló még a Benetton nevet viselte), a 2000-es évek elején és közepén pedig az enstone-iak számítottak a Renault gyári alakulatának. A legfrissebb hírek szerint a 2014-es szezon végén megszakadhat majd’ 20 éves együttműködésük, a jelenleg Lotus néven futó istálló ugyanis adott esetben a Mercedes partnereként folytathatja királykategóriás pályafutását.

A két fél kapcsolata az elmúlt években nem volt nézeteltérésektől mentes, miután a Lotus (nem hivatalos információk szerint) több alkalommal is késett az erőforrások árának kifizetésével, a Renault hajtóegységeinek folyamatos technikai hibái pedig alaposan visszavetették az istálló teljesítményét. Ennek ellenére a felek nemrég aláírtak egy "fontos szerződést", melynek értelmében a brit alakulat néhány forrás szerint akár gyári támogatást is kaphat a franciáktól.

A Lotus azonban "rákényszerülhet" a váltásra, a támogatók ugyanis sokkal jobb eredményeket szeretnének látni; többek között a jelentős anyagi háttérrel rendelkező Pastor Maldonado szponzorai is elégedetlennek tűnnek. A Renault esélyeit az erőforrások ára is ronthatja, lévén 2014-ben a franciák hajtóegységei a legdrágábbak a három jelenlegi gyártó által készített motorok közül, teljesítmény tekintetében viszont alaposan elmaradnak a Mercedes aggregátjaitól (a Red Bull csapatvezetője, Christian Horner Kanadában 60 lóerőről beszélt).

A Mercedes egyébként szívesen szerződést kötne egy új partnerrel, a McLaren ugyanis 2015-ben a Honda erőforrásait használja majd, azaz a jelenlegi állás szerint kevesebb szövetségessel kellene nekivágnia a következő évadnak. Cooper eszmefuttatása végén megemlíti, hogy a Mercedes és a Lotus "házasságának" több buktatója is lehet, mivel a németek komoly pénzügyi garanciát kérnének a Lotustól. Továbbá az sem tisztázott, hogy a Mercedes neve összeilleszthető-e a Lotuséval, a két fél között ugyanis több, marketing szempontból fontos ellentét is adódhat.