Forma-1 / Motorsport

Forma-1: nézettségi rekorder lett az életveszélyes Brit Nagydíj

""

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóirodájának csütörtöki közleményéből kiderül, hogy a futam alatt 1,7 millióan kapcsoltak oda a csatornára.

Összességében a Brit Nagydíj hétvégéjéről – M1-en és M2-n – mutatott több mint tízórás műsorfolyamba 2,5 millió néző kapcsolódott be hosszabb-rövidebb időre.

Ezen a héten folytatódik a világbajnoki sorozat a Német Nagydíjjal, melynek felvezető műsorában az MTVA Forma-1-es stábja kiemelten foglalkozik majd a gumikérdéssel.

"Bemutatjuk az okokat és a következményeket is, hiszen a Forma-1 az utóbbi évek egyik legnagyobb válságát éli jelenleg" – mondta Szujó Zoltán, az MTVA sportriportere.

A nürbirgringi verseny szombati időmérője és vasárnapi futama is élőben lesz látható az M1-en. A Német Nagydíj vasárnapi közvetítése 13.30-kor kezdődik.