Forma-1 / Motorsport

Forma-1: mostantól nem irányíthatják a pilótákat a boxból

 

""

Persze a szövetség nem szeretné betiltani a teljes rádióforgalmat, ez a kommunikáció ugyanis mindkét fél számára hasznos, azt viszont nem szeretnék, ha az istállók a jövőben is olyan instrukciókkal lássák el pilótáikat, melyek a teljesítmény javítására irányulnak (pl. a kormánykapcsolók használata, avagy az ív megválasztása). A Nemzetközi Automobil Szövetség ezzel is növelni szeretné a versenyzők szerepét a királykategóriás megmérettetéseken.

A hírről, mely szerint az FIA fontolóra vette az említett üzenetek betiltását korábban a német Auto Motor und Sport és a brit Autosport magazin is beszámolt, a mai napon pedig az egyik legismertebb független Forma-1-es újságíró, Adam Cooper azt is elárulta, hogy a módosítás azonnali hatállyal bekerül a jelenlegi szabálykönyvbe. Az említett szakember mindezt az FIA versenyigazgatójától, Charlie Whitingtól tudta meg, aki internetes oldalának nyilatkozott az említett változtatásról.

Whiting megerősítette, hogy a versenyzők és a mérnökök a jövőben nem beszélhetnek azon tényezőkről, melyek szorosan kapcsolódnak az autó, avagy a pilóta teljesítményének javításához. A brit szakember azt is elmondta, hogy a módosítás értelmében az is tiltott lesz, hogy az említett információkat a csapat bármilyen egyéb formában a pilóta tudtára hozza. Cooper hozzáteszi, a Nemzetközi Automobil Szövetség hamarosan hivatalosan is bejelenti a változtatást.

A szabályváltoztatást egyébként sokan pozitívan fogadták, a korábbi négyszeres világbajnok, Alain Prost például úgy fogalmazott, hogy a Forma-1-nek szüksége van az említett szabályokra. A neves szakkommentátor, Will Buxton hivatalos Twitter-oldalán üdvözölte a módosítást, mégpedig Kimi Räikkönen klasszikussá váló üzenetének felhasználásával."Mesés hírek és egy remek lépés a szövetségtől. Hagyjátok őket, tudják, mit csinálnak!" – írta.