Forma-1 / Motorsport

Forma-1: mégis 13 csapat lesz ott a rajtrácson jövőre?

""

Egyelőre annyi hivatalos a HRT-t illetően, hogy a csapat nem szerepel a 2013-as nevezési listán, melynek értelmében jelenleg a spanyolok nélkül kezdik meg az új idényt. A médiában mindenki biztosra veszi a madridi gárda kiszállását, és a hírek egyértelmű csődről szólnak.

A HRT nem reagált ezekre a hírekre, és a legutóbbi hivatalos tájékoztatás szerint a tulajdonos (Thesan Capital) folyamatosan tárgyal a potenciális vevőkkel. Hetekkel ezelőtt egy kínai csoportról szóltak hírek, de a csapat ezen információkra sem reagált. Pillanatnyilag mindenki hallgat a HRT-től, még Pedro de la Rosa is, akinek érvényes szerződése van a csapattal a 2013-as idényre.

Az olasz Omnicorse jelentésben azt olvashatjuk, hogy a HRT mégis megmenekülhet. A csapat rendkívül alacsony, 25 millió eurós költségvetéssel versenyezne 2013-ban.. Természetesen ehhez az összeghez még hozzájönne a nevezési és a késedelmi díj is. Miután a szabályok jövőre csak minimálisan változnak a sportban, a HRT-nek nem kellene új autót építenie, csak az idei konstrukcióját módosítania.

A HRT terve az, hogy a 2013-as szezont is túlélje és a nagy szabályváltozások, 2014 előtt egy erős konzorciumot találjon magának, mely új és komoly befektetőket vonzana a csapathoz. Várhatóan az elkövetkezendő napokban többet fogunk tudni erről, és talán az is kiderül, hogy mi lesz a HRT sorsa.

A gárdához Jerome D’Ambrosio csatlakozhat a Lotustól. A belga teszt-és tartalékversenyző komoly támogatói háttérrel rendelkezik, ami sokat segíthetne a csapaton. A másik ülést pedig Narain Karthikeyan kaphatná meg, miután a spanyol veterán (De la Rosa) lényegesen kevesebb pénzt tudna vinni a honfitársaihoz, és ez jelen helyzetben létfontosságú a HRT-nek.