Forma-1 / Motorsport

Forma-1: jobb taktikája volt a Ferrarinak – Nyilatkozatok az időmérő után

Fernando Alonso:

"Azt gondolom, hgy eléggé a határon kellett autóznunk a körülmények miatt. A Q3 jól sikerült, a hatos kanyarban nem volt könnyű a vízátfolyás miatt, de a kör hátralévő részében már nem volt gond. Jó taktikai döntést hoztunk azzal, hogy a harmadik szakasz közepén friss gumikra váltottunk. Elégedett vagyok a pole pozícióval. Furcsa hétvége volt eddig, volt már az autón  esőgumi, köztes és száraz, elvileg holnapra száraz pályát jósolnak, meglátjuk, mi lesz. Az autó jól teljesített, várom a holnapi futamot."

""

Sebastian Vettel:


"Igazság szerint egy köröm elment, amikor utolértem Webbert, a körülmények mindannyiunk számára nehezek voltak.Kissé lemaradtam a csapattársamtól, hogy gyors kört mehessek, de a vízátfolyások miatt zűrös volt összehozni egy jó teljesítményt. Nem sikerült a Pole, lehet, hogy a Ferrarinak jobb taktikája volt. Ismétlem, a körülmények miatt nem lehetett jót versenyezni, de végül is a második helyen vagyok, belső ívről indulok, meglátjuk, mit hoz a holnap. Nincs nagy pontkülönbség a pilóták között, mindent megteszünk, hogy jó eredményt érjünk el a versenyen."

""

Mark Webber:

"Mindenkinek nehéz volt az eső miatt, az autóm valamiért jobban működött, mint a többieknek. Fernando azzal nyert, hogy kiment a boxba gumikat cserélni. Sajnálom az öt rajthelyes büntetést, de nagyon várom a holnapi futamot. Az a célom, hogy előrébb végezzek, azt viszont le kell szögeznem, hogy nagyon sok gyors autó lesz kint, és egyáltalán nem számítok könnyű versenyre."

""