Forma-1 / Motorsport

Forma-1: Hamilton mindenkit elaltatva nyerte meg az időmérőt

A szombati időmérő edzésen a címvédő Sebastian Vettel, a Red Bull német versenyzője szerezte meg a második helyet, míg a harmadik pozícióból a Lotusszal versenyző francia Romain Grosjean vághat neki a 14 órakor kezdődő 70 körös futamnak.

A kvalifikáció második szakaszán Vettel a hétvége során először tudott 1 perc 20 másodpercen belüli időt (1:19.992) autózni, de nem sokkal később jött a két Mercedes, Nico Rosberg és Hamilton, ők még ennél is jobban teljesítettek. Az időmérő ezen szakasza után búcsúzott a karrierje első győzelmét éppen a Hungaroringen arató brit Jenson Button (McLaren), valamint a vasárnap 100. F1-es futamán induló német Adrian Sutil (Force India) is.

Az időmérő záróetapjának első kiemelkedő idejét ismét Vettel autózta (1.19.506), de az igazi izgalmakra az utolsó pillanatokig kellett várni, ekkor ugyanis Hamilton egy fantasztikus körrel (1:19.338) megelőzte a legutóbbi három vb győztesét.

A Mogyoródon tavaly győztes Hamilton pályafutása során negyedszer indulhat az élről a Hungaroringen, mostani pole pozíciós ideje pedig nem sokkal marad el a pályarekordtól, amelyet a hétszeres világbajnok német Michael Schumacher tart 1:19.071 perces idővel.

""