Forma-1 / Motorsport

Forma-1: Hamilton hengerelt a dögunalmas Kínai Nagydíjon

""

A 2008-ban világbajnok Hamiltonnak ez volt pályafutása 25. futamgyőzelme, s karrierje során először sikerült egymás után három GP-n diadalmaskodnia. A brit 2011 után nyert ismét Kínában, a Mercedes istálló pedig sorozatban harmadszor örülhetett kettős győzelemnek.

A harmadik helyen Fernando Alonso, a Ferrari spanyol pilótája ért célba, a héten csapatfőnök-váltáson átesett olasz gárdának ez volt az idei első dobogós helyezése. A világbajnoki címvédő Sebastian Vettel (Red Bull) ötödik lett.

Hamilton tökéletesen kapta el a rajtot, miközben Felipe Massa (Williams) a hatodik helyről szenzációs manőverrel a harmadik helyért csatázó Alonso és Daniel Ricciardo (Red Bull) közé érkezett. Alonso és Massa autójának kerekei összeértek, emiatt utóbbi visszacsúszott, előbbi harmadikként fordult az első kanyarban. Egy kör után Hamilton, Vettel, Alonso, Ricciardo, Massa, Nico Hülkenberg (Force India) volt az első hat sorrendje, Rosberg a hetedik helyre esett vissza, mivel a rajtnál összekoccant Valtteri Bottas (Williams) autójával. A német versenyző aztán hamar megelőzte Hülkenberget és Massát is, s feljött az ötödik pozícióba.

Az első kerékcserék sorát az élmezőnyben száguldók közül Alonso kezdte meg, ő a 12. körben járt a boxban, utána Vettel is a szerelőihez gurult, de a spanyol mögé ért vissza a pályára. A 14. körben Rosberg autóján is kereket cseréltek, két körrel később Ricciardo is a boxba hajtott. Hamilton óriási előnnyel haladt az élen, s nem jelentett gondot neki visszatérni a vezető pozícióba az első kerékcseréje után. A 20. körben Hamilton mögött Alonso, Vettel, Rosberg, Ricciardo és Hülkenberg következett.

Rosberg két körrel később megelőzte Vettelt, majd utóbbinak a boxból rádión azt az utasítást adták, hogy engedje el a mögötte haladó csapattársát, Ricciardót, s ez a 26. körben meg is történt.

Rosberg egyre közelebb ért Alonsóhoz, ezért a spanyolt a 34. körben kihívták a boxba kerékcserére, egy körrel később Vettel is a szerelőkhöz hajtott friss abroncsokért. A 38. körben Rosberg és Ricciardo egyszerre cserélt kereket, így az élmezőnyből ismét a még mindig magabiztosan vezető Hamiltonnak maradt csak hátra egy boxlátogatás. Erre azonnal sort is kerítettek a Mercedesnél, s a szerelők még az első vezetőszárnyat is meg tudták tisztítani, Hamilton ezzel együtt biztosan tért vissza elsőként a pályára.

Tizenöt körrel a leintés előtt Hamilton, Alonso, Rosberg, Ricciardo, Vettel, Hülkenberg volt az első hat sorrendje, s a verseny végéig ebben annyi változás történt, hogy Rosberg a célegyenesben nagyon könnyedén száguldott el Alonso mellett.

A vb következő futamára három hét múlva kerül sor Spanyolországban.

FORMA-1
KÍnai Nagydíj, végeredmény
1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:36:52.810 óra (56 kör, 305,066 kilométer)
2. Nico Rosberg (német, Mercedes) 18.686 másodperc hátrány
3. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 25.765 mp h.
4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 26.978 mp h.
5. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 51.012 mp h.
6. Nico Hülkenberg (német, Force India) 57.581 mp h.
7. Valtteri Bottas (finn, Williams) 58.145 mp h.
8. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:23.990 perc h.
9. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1:26.489 p h.
10. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 1 kör h.
Leggyorsabb kör: Rosberg, 1:40.402 perc
Pole pozíció: Hamilton
A vb-pontversenyek állása 4 futam után (még 15 van hátra)

Pilóták:
1. Rosberg 79 pont
2. Hamilton 75
3. Alonso 41
4. Hülkenberg 36
5. Vettel 33
6. Ricciardo 24
7. Bottas 24
8. Jenson Button (brit, McLaren) 23
9. Kevin Magnussen (dán, McLaren) 20
10. Perez 18
11. Felipe Massa (brazil, Williams) 12
12. Räikkönen 11
13. Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso) 4
14. Kvjat 4

Csapatok:
1. Mercedes 154 pont
2. Red Bull 57
3. Force India 54
4. Ferrari 52
5. McLaren 43
6. Williams 36
7. Toro Rosso 8