Forma-1 / Motorsport

Forma-1: az életéért küzd a teherautóba rohanó női pilóta

""
 
A brit portál beszámolója szerint Maria de Villota a Marussia egyenes vonalú tesztjén rohant bele hátulról egy álló teherautóba. A pilótahölgy sérüléseket szenvedett a baleset következtében, ezekután mentőt kellett hívni hozzá. 
 
A BBC helyszínen tartózkodó tudósítója szerint de Villota épp teljesített egy kört, amikor autója hirtelen felgyorsult és egyenesen a teherautó hátuljába hajtott. 
 
"Ahol én álltam, onnan úgy látszott, az ütközésnél komoly hatás érte a versenyző sisakját. Szörnyű pillanat volt, amikor láttuk az ütközést, mindenki megdöbbent." – mondta a BBC munkatársa, Chris Mann.
 
A brit lap beszámolója szerint a spanyol sportoló életveszélyes sérüléseket szenvedett, jelenleg pedig az életéért küzd a helyi Addenbrookes kórházban. 
 
"Egy hölgy életveszélyes sérüléseket szenvedett a teszt során, a mentők pedig már a helyszínen elsősegélyben részesítették, ezt követően pedig kórházba szállították." – közölte a BBC-vel Gary Sanderson, a Kelet-angliai Mentőszolgálat szóvívője.