Forma-1 / Motorsport

Forma-1: a fék- és gumigyilkos Spanyol Nagydíj jön – előzetes

""

Ausztrália, Malajzia, Kína és Bahrain után visszatér őshazájába, Európába a Forma-1, mely a hétvégén a Spanyol Nagydíjjal folytatódik.

Sokak szerint igazán az öregkontinensbeli versenyekkel kezdődik el igazán a szezon, melyre egy háromhetes szünettel, pontosabban fejlesztési időszakkal, valamint egy mugellói kollektív tesztel készültek az istállók. A csapatok így a hétvégén számtalan újítást bevetnek versenygépeiken, ami talán tovább fokozhatja az eddig látott változatos eredményeknek köszönhető izgalmakat. Az elmúlt hetekben az alakulatok elsősorban az aerodinamikai fejlesztésekre illetve az autók gumikoptatásainak mérsékelésére helyezték a hangsúlyt, a befektetett rengeteg munka eredményét pedig talán már a hétvégén a Barcelonától nem messze lévő Circuit de Catalunya versenypályán is megláthatjuk.

Az egészen pontosan Montmeloban található aszfaltcsík 1991-ben nyitott meg, sőt már abban az évben otthont adott Forma-1-es küzdelemnek. A pálya összesen 4627 méter hosszú, nyolc bal és öt jobb kanyar színesíti, vonalvezetése pedig komoly kihívást jelent elsősorban a fékeknek és a gumiknak, de a motorok számára is. Így az abroncsok is főszerepbe kerülnek ezen a nagydíjon, különösen mivel a Pirelli idén először nem két egymás után következő keveréket szállít a hétvégére, hanem a lágy mellett a kemény összetételűt. Mindez pedig a gumigyártó sportrészlegének vezetője szerint még nagyobb taktikázást eredményezhet a versenyen.

""

A spanyol ringen legfontosabb emellett a megfelelő aerodinamikai beállítás, itt tulajdonképpen akár ezen múlhat a futamgyőzelem. Alapvetően egyébként nehéz előzni ezen a pályán, erre a leginkább a hosszú célegyenes alkalmas, melyet a Nemzetközi Automobil Szövetség ráadásul még a DRS-zónának is kinevezett. Így vélhetően a nyitható hátsószárnynak és a KERS-rendszernek köszönhetően itt láthatjuk majd a legtöbb előzést a hétvégi 66 körös futamon. Emellett még egy remek előzési pontja van a pályának, az úgynevezett Elf kanyar, ahol talán idén is több pilóta próbál majd meg pozíciót fogni. Az aszfaltcsíkon a körrekord Mark Webber nevéhez fűződik, aki 2011-ben 1 perc 20 másodperc 981 ezredmásodperc alatt teljesítette a spanyol pálya leggyorsabb körét.

Tavaly Red Bull fölény jellemezte a futamot
Visszaemlékezve a tavalyi meglehetősen egyoldalú, nem túl izgalmas idényre, mondanunk se kell, hogy Sebastian Vettel győzött Barcelonában, pedig a kétszeres bajnok csapattársa, Mark Webber indulhatott az első rajtkockából. A Red Bull címvédője mögött aztán végül a Lewis Hamilton – Jenson Button mclarenes duó zárt a dobogón. Webber negyedikként futott célba, míg Fernando Alonso lett az ötödik, Michael Schumacher, Nico Rosberg, Nick Heidfeld, Sergio Perez és Kamui Kobayashi előtt az első tízben. A 2011-es Spanyol Nagydíjon szerezte meg egyébként a Red Bull fennállása tizenkilencedik győzelmét, míg Vettel karrierje tizennegyedik első helyét söpörte be. A fiatal német pilótának már ekkor több mint egy futamgyőzelemnyi előnye volt a ponttáblázaton, a spanyol futamot követően ugyanis Vettel 118 egységgel vezette a tabellát a 77 pontos Hamilton előtt.

""

Szerencsére idén jóval szorosabb az állás, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy az élen álló Vettel tavalyi pontjainak még a felét sem gyűjtötte össze eddig. Igaz ezúttal is a német vezet, de nem ekkora különbséggel, csupán négy egységgel. Az 53 pontos Red Bull pilótát Hamilton követi 49 egységgel a pontversenyben, ám mögöttük sincs nagy lemaradás, a harmadik Webber eddig 48 pontot, a negyedik Button és az ötödik Alonso egyaránt 43 pontot gyűjtött be eddig.

Talán a hétvége legnagyobb kérdése, hogy Button, Alonso, Rosberg és Vettel után, vajon új pilóta állhat majd a dobogó legtetején.

A hétvége menetrendje:

Péntek
10:00-11:30 – Első szabadedzés
14:00-15:30 – Második szabadedzés
Szombat
11:00-12:00 – Harmadik szabadedzés
14:00-15:00 – Időmérőedzés
Vasárnap
14:00-16:00 – Futam

Ilyen egy pole-pozíciót érő kör Webberrel a barcelonai aszfaltcsíkon