Bajnokok Ligája

Fontos fejlemény a PSG-nél az Arsenal elleni visszavágó előtt

Kép forrása: Getty Images

A PSG sztárja felépült kisebb sérüléséből, így várhatóan a kezdőcsapatban kap helyet a Bajnokok Ligája-elődöntőjének visszavágóján.

Ousmane Dembélé bevethető lesz az Arsenal elleni, szerdai BL-elődöntő visszavágón – erősítette meg Luis Enrique, a PSG vezetőedzője.

A francia szélső korai gólja döntötte el az első mérkőzést az Emirates Stadionban múlt héten. Az Arsenal így egygólos hátrányból próbálja meg kiharcolni a továbbjutást a párizsi visszavágón, hogy története során másodszor jusson be a Bajnokok Ligája döntőjébe.

Dembélét ugyan a meccs végén kisebb sérülés miatt le kellett cserélni. Továbbá kihagyta a Strasbourg elleni 2-1-es bajnoki vereséget (ahol Enrique több kulcsemberét is pihentette), azonban a héten  már ismét edzett.

Úgy tűnik, a francia támadó készen áll a visszatérésre a Parc des Princes-ben.

„Az elmúlt két napban edzett, és ezt mindenki láthatta, mivel az edzéseink nyilvánosak, úgyhogy holnap rendelkezésre áll” – mondta Enrique.

Dembélét korábban fegyelmi okok miatt kihagyta csapata Arsenal elleni csoportmeccsét tavaly októberben. Azóta viszont stabil kezdő és kiváló formát mutat az év eleje óta.

A 27 éves támadó eddig 33 gólt és 12 gólpasszt jegyez 45 tétmeccsen, így visszatérése komoly lökést adhat a párizsiak továbbjutási reményeinek.

A mérkőzés külön érdekessége, hogy Mikel Arteta most először tér vissza Párizsba vezetőedzőként.

Fiatalon másfél évet töltött kölcsönben a PSG-nél, miután a Barcelonánál kevés játéklehetőséget kapott – akkor Luis Enrique is az első csapat meghatározó játékosa volt.

„Mikellel együtt játszottam Barcelonában, amikor még nagyon fiatal volt” – emlékezett Enrique. „Szép emlékeim vannak arról az időszakról.”

„Erős jellem és igazi személyiség. Kiváló játékos volt, és nagyszerű edzővé vált. Láthatjuk, mit ért el az Arsenallal, mennyit fejlődött a csapat. Sok területen javított rajtuk. Minden jót kívánok neki – kivéve holnap este” – üzente kollégájának Enrique.