"Folytatom, mert nem akarom, hogy valaha is felmerüljön bennem: mi lett volna, ha?"

A koronavírus-járvány terjedése miatt március 24-én a NOB úgy határozott, egy évvel elhalasztja a tokiói olimpiát. A döntés nagy visszhangot keltett. Voltak olyan sportolók, akik örültek a halasztásnak, de olyanok is akadtak, akiknek újra kellett gondolniuk a céljaikat. Utóbbi csoportba tartozik a világbajnok birkózó, Kiss Balázs is, aki korábban úgy tervezte, decembreben szögre akasztja a birkózó cipőt. Arról, hogy mennyire nehéz volt meghozni a döntést a folytatásról, vele beszélgettünk.

– Miként ért az olimpia halasztásának a híre?

– Alapvetően számoltam azzal, hogy a rendes időpontban nem fogják tudni megrendezni. Ezzel teljesen tisztában voltam, de felröppentek olyan hírek, hogy 2-3 hónapos halasztással mégiscsak meg tudják tartani a játékokat, és nagyon kapaszkodtam ebbe a lehetőségbe. Nagyon szerettem volna, ha nem lesz egyéves halasztás, bíztam és reménykedtem. Úgy terveztem, hogy december 31-el abbahagyom a profi sportot, ha kijutok, ha nem. Ha jól sikerül az olimpia, ha nem. Amatőr és hazai szinten lehet, hogy birkóztam volna még, de nemzetközi szinten befejeztem volna.

"Amikor kiderült, hogy jövőre lesz az olimpia, egy óriási sokk volt számomra, egy mélyütés. Kellett pár nap mire kihevertem és megemésztettem."

Alapvetően megbékéltem a helyzettel, sőt helyes döntésnek is ítélem, mert ez volt az egyetlen korrekt útja annak, hogy a sportolóknak biztosítsák azt, hogy egyformán készülhessenek fel a játékokra. Ugyanakkor sportolóként mégis azt mondom, hogy nekem nem jött jól, mivel a sportágamban én már idős versenyzőnek számítok. Ez az év viszont egy lehetőség arra, hogy a korábbi hiányosságaim pótoljam és a sérüléseim helyre tegyem. Úgyhogy ez akár jól is elsülhet.

– Ha megfordítjuk a dolgot, van egy plusz éved arra, hogy teljesen rendbe jöjjön a vállad.

Beszélgettem a sportolótársaimmal, és mindenki kérdezte, hogy mi a véleményem. Mondtam, hogy figyeljetek, alapvetően pozitív szemléletű ember vagyok, úgyhogy egy lehetőségként tekintek a helyzetre. Ez óriási esély arra, hogy valaki megerősödjön, nagyobb rutinra tegyen szert, vagy hogy felépüljön egy korábbi sérülésből.

"Alapvetően tehát lehet pozitívan értékelni, és meg kell barátkozni a helyzettel, de azért ne dugjuk a fejünket a homokba, önmagában ez a hír számomra nem volt jó. Nagyon nem örülök neki, de mivel nem tudok vele mit csinálni, pozitívan kell rá tekinteni."

Azt kell nézni, miként tudjuk hasznosan tölteni ezt az időt. Úgy tudjuk, hogy nem állunk le az edzéssel és a felkészülési- és a versenyidőszak kezdetére a lehető legjobb állapotba kerülünk.

– Milyen gondolatok futottak át rajtad, amíg meghoztad a döntést?

– Kezdjük az elejéről. 2019-ben, amikor hazajöttem a kvalifikációs világbajnokságról, és nem sikerült megszereznem a kvótát, azt mondtam magamnak: figyelj Balázs, itt van még 8 hónap az olimpiáig, májusig eldől, hogy megszerzed-e a kvótát vagy nem.

"Ha már ennyit beleöltél a birkózásba, 27 éven keresztül és itt van a cél az orrod előtt – és továbbra is benne vagy az elitben, ami fontos, mert nem egy talajtól elrugaszkodott álom az olimpia -, akkor most ebben az 5-6 hónapban adj bele mindent, szorítsd össze a fogadat. Sérülés ide vagy oda, engedd el, ki fogsz belőle jönni. Állj oda a kvalifikációhoz, szerezd meg a kvótát, utazz ki Tokióba és térj haza egy csodálatos eredménnyel."

Ezért elkezdtem ezt a 6 hónapot. Ha ennyi idővel az olimpia előtt feladtam volna, a létező legnagyobb marha lennék a világon. Most megint 8-9 hónapom van, szóval olyan, mintha megint előről kellene kezdenem az egészet, de ugyanakkor meg ott van, hogy örökre bánnám, ha feladom. Egy életen keresztül kell ezzel a döntéssel együtt élnem, és mindig ott lenne bennem, a mi lett volna ha. Ezt a kérdést soha nem akarom feltenni magamnak.

96 KG Bronze – Mahdi Aliyarifeizabadi IRI vs Balazs Kiss HUN

96 KG Bronze – Mahdi Aliyarifeizabadi IRI vs Balazs Kiss HUN – 2013 World Championships in Budapest, Hungary

– Gondolom mást is mérlegelni kellett.

– Nyilván más szempontokat is figyelembe kellett vennem. Szerettünk volna idén esküvőt, terveztük a családalapítást, és már gondolkodtam rajta, hogy hol fogok elhelyezkedni a civil életben. Most megint át kell szervezni ezt az egy évet.

Mérlegeltem mindent, kikértem a barátaim véleményét. Figyeltem a velem egy cipőben járó sportolók reakcióját is – gondolok itt Kammerer Zolira vagy Ungvári Mikire, de saját sportágamból mondhatnám Korpási Bálintot is –  és azt láttam, hogy mindenki nekimegy az olimpiának, úgy gondolom, hogy ez egy jó döntés volt, ha már ennyit áldoztunk érte.

– Nem lehetett egyszerű.

Nehéz volt. Sokat beszélgettünk a párommal, hogy mi és hogyan legyen, mit kell feláldozni ezért. Nekem ahhoz, hogy továbbra is ott tudjak lenni az elitben, 110-130 %-ot kell teljesítenem. Ahhoz, hogy ezt a szintet hozzzam, és magam mögött tudjam tartani a feltörekvő fiatalokat, már sokkal többet kell beletennem, mint régen. Fontos megemlíteni, hogy már itthon is kőkemény trónkövetelők vannak,míg 10 éve meg szinte egyeduralkodó voltam Magyarországon. A hosszas mérlegelés után aztán mégis az lett a vége, hogy menjünk neki, ezen az egy éven már ne múljon.

– Mondtad, hogy sokak véleményét kikérted. Volt olyan, akinek a mondandója erős hatást gyakorolt rád?

A barátaim arra kértek, hogy hallgassam meg őket, de ne az alapján hozzam meg a döntést, amit ők mondanak, hanem a végső elhatározás az én kezemben legyen. Nem akartak elvinni sem az egyik, sem a másik irányba. De magamtól is ez volt bennem, hogy kíváncsi vagyok arra, amit mondanak, de én mondom ki a végső szót.

"Azt azért elárulom, hogy egy jópár évvel ezelőtti beszélgetés többször előjött bennem. Kb. 5 évvel ezelőtt – amikor még nem is sejthettük ezt a vírust –  kérdezgettem Komáromi Tibort, és ő azt mondta nekem, hogy ha egyetlen egy dolgot megváltoztathatna az életében, akkor az az lenne, hogy nem hagyta volna olyan korán abba a birkózást."

Ő annak ellenére, hogy háromszoros világbajnok, és olimpiai ezüstérmes volt, viszonylag hamar befejezte. Úgy fogalamzott, élete egyik legrosszabb döntése volt, hogy akkor abbahagyta. Neki nagyon hamar jöttek az eredmények, de azt mondta, arra jött rá az évek során, hogy az ember 30 éves kora fölött is tud még versenyezni, és akár 2. és 3. reneszánszát élni.

"Nagyon igaza volt: 2016-ban, miután 33 évesen hazajöttem az olimpiáról, megfordult a fejemben, hogy abbahagyom, de aztán a folytatás mellett tettem le a voksomat, és életem egyik legjobb döntése volt. Soha korábban nem látott szintet hoztam. Két és fél éven keresztül szinte minden világversenyről éremmel tértem haza."

Folyamatosan ott motoszkált bennem ez a gondolat, és ez is közrejátszott abban, hogy tudom azt, az ember meg tud újulni, akár még így a 40 felé tartva is. Bár hozzáteszem, a küzdősportokban ez egy kuriózum, mert az egész nemzetközi birkózó társadalmat figyelembe véve én vagyok a 2. legidősebb versenyző.

– 27 élsportban eltöltött év után, honnan van még mindig ekkora motivációd?

Egyszer-kétszer van úgy, hogy már a fenébe kívánom az egészet, de valahogy mindig megerősít az, hogy van még bennem.

Én úgy akarom abbahagyni a birkózást, hogy azt mondhassam, hogy tényleg ennyi volt és egy centit sem tudnék már hozzátenni."

Továbbra is úgy érzem, hogy ennyi hányattatás, sérülés és balszerencse után még van bennem. Nyilván nagyon sok szerencsém is volt, de sokszor azért balszerelcsém is: három alkalommal nem jutottam ki az olimpiára, és ezekből volt olyan alkalom, amikor világbajnoki cím tulajdonában voltam. Negyedszerre jött össze, amikor már mindenki legyintett, hogy itt nincs esélyed. Én úgy szeretném abbahagyni, hogy bármikor azt tudjam mondani, hogy ami bennem volt, azt maximálisan kiaknáztam, és soha nem akarom, hogy az a mondat felmerüljön bennem: mi lett volna, ha? Ez az egy mondat motivál. Azt akarom, ha bármikor belenézek a tükörbe, ne tehessek szemrehányást magamnak, és egy nyugodt, kiegyensúlyozott életet élhessek.

A Kiss Balázzsal készült interjú második részéből kiderül, a birkózó melyik szenvedélyének hódol a karantén ideje alatt, és hogyan tartja formában magát az otthoni edzéslehetőségek segítségével.

Képek: Kiss Balázs