Fociturizmus: egy magyar kalandjai Lengyelországban

A kellemes program alkalmas akár a család vagy a barátnő megnyugtatására is, hiszen egyszerre töltesz el néhány kellemes kirándulós napot valami ismeretlen, érdekes helyen, míg az imádott hobbidnak, fanatizmusodnak is hódolhatsz anélkül, hogy megszólnának érte! Tuti nem hangzik el a „már megint meccsre mész” nem túl szimpatikus szlogen…

Ennek tudatában barátokkal, barátnővel felvértezve vágtam neki Krakkó meghódításának a múlt hétvégén. Nem tudom miért, de valami sugallatból kifolyólag sokat vártam Lengyelország egyik ismert és felkapott gyöngyszemétől.

A sors egészen véletlen fintoraként bármilyen meglepő módon éppen érkezésünk napján játszott hazai pályán Krakkó legnagyobb csapata, a Wisla Krakkow. Természetesen ilyen esetben nem is lehetett másként. Menni kellett a meccsre. A társaság férfi tagjait gyorsan sikerült meggyőznöm arról, hogy este ott a helyünk a Henryk Reyman Stadion 33 ezres lelátóján.

Fotó: Wisla Krakkow SA wikipedia

Könnyed közlekedés, tisztaság és rend

A mérkőzés 20 óra 30 perckor kezdődött, az ellenfél a középmezőny erőssége, a Piast Gliwicze volt. A látottak alapján országos 1-es volt a meccs, de ne siessünk előre ennyire. Kicsit elszámolva magunkat későn indultunk el a stadionhoz, de köszönhetően az egészen átlátható városi tömegközlekedésnek némi brain storming után egész gyorsan odaértünk a város keleti részén elterülő létesítményhez. A stadiont megközelítve már hallhatóak voltak a lengyel rigmusok, ami viszont feltűnő volt, a tisztaság és rendezettség. Aki Magyarországon meccsre jár, az tudja, hogy miről van szó. Nos, Krakkóban nyoma sem volt eldobott poharaknak, üvegeknek, zacskóknak, szemétnek. A stadion környéke makulátlan volt. Jó érzés volt ott lenni.

Kulturált beléptetés, angolul beszélő biztonsági őrök

A beléptetéstől némileg tartottunk, hiszen mindenki azt rebesgette, hogy a lengyeleknek nem kenyere az angol nyelv. Nos, erre a biztonsági őr hölgy cáfolt rá elsőként, aki simán válaszolt azonnal, hogy hol tudunk jegyet venni. A stadion északi oldalát megközelítve kicsit ijedten álltunk be a sorba. A 70 méteres kígyózó sor riasztó volt elsőre, de kis nézelődés után megláttuk a 11 működő jegypénztárt. Minden aggodalmunk elszállt. Némi sorban állás után aztán az is kiderült, hogy csak regisztrált szurkolóként lehet jegyet váltani a mérkőzésre. Na, de hol regisztráljunk? Magyar tapasztalatokra hagyatkozva ekkor lemondtunk a meccsről. A biztonsági őrök ekkor kapták a második jelest. Segítőkész módon útbaigazítva, a szurkolói regisztrációhoz irányítottak minket. A pultoknál ügyfélszolgálati jelleggel ült 8-10 hostess hölgy, akik laptoppal, kamerákkal várták a szurkolókat. Ülj le, mosolyogj, adj 10 zlotyit (750 forint) és már a kezedben is volt a névre szóló, fotós plasztik kártya. Csak lestünk…

Újonnan regisztrált szurkolóként pedig 5 zlotyiba (375 forintba) került a jegyem, amit bármelyik szektorba kérhettem. Nagyon szép!

Fotó: Wisla Krakkow SA wikipedia

Parázs hangulat feszültség nélkül a krakkói fociszentélyben

A Henryk Reyman Stadion már kívülről is lebilincselő létesítmény. A stadiont 1953-ban építették, de 2003 és 2011 között több komolyabb felújításon is átesett, ami látszik is. Sőt, a helyi szurkolók is megbecsülik. Nem csoda, hogy UEFA 4. kategóriás létesítmény. A stadion kiszolgáló helyiségei szinte egy bevásárlóközpontra hasonlítanak, bármely plázának elfogadnám itthon. A rend és tisztaság pedig biztosan nem csak a regisztrációs, illetve a kamera-rendszernek köszönhető. A stadionban például nem lehet dohányozni. A lelátón mellettem álló Úr megpróbálkozott vele, de a stewart-hölgy azonnal kiszúrta és normális hangnemben felszólította, hogy nyomja el, vagy menjen ki. Az Úr fogta és kiment! Hoppá, ilyen is van.

A szurkolók egyébként végig énekelték a mérkőzést, a Visla pedig nyert nagyon simán 3-0-ra. A mérkőzés után percekig ünnepeltek a lelátón, majd nyugalomban, rendbontás nélkül mindenki elvonult haza. Persze ez csak egy mérkőzés volt a sok közül, de Lengyelországban, Krakkóban valami nagyon másként működik. Nagyon…

Írta és fotózta: Pintarics Balázs