Nemzetközi labdarúgás

Flúgos hajrá után ikszelt a Leicester, még él a Spurs-remény

 ""

Minden terv szerint alakult a Leicester számára az első félidőben, az ügyeletes gólfelelős Vardy a 18. percben egy kontra végén ballal, erőből lőtte ki a bal alsót, majd magabiztosan tartotta előnyét az angol listavezető.

Derült égből jött a villámcsapás a házigazdák számára az 56. percben, amikor Vardy Ogbonnával akadt össze a 16-oson belül, s Jonathan Moss játékvezető akár 11-est is ítélhetett volna, ehelyett viszont úgy értékelt, hogy a csatár kereste a kontaktust, ezért felmutatta neki a második sárga lapot és a pirost.

Úgy tűnt, tíz emberrel is kivédekezheti a Leicester az 1-0-t, ám a végéhez közeledve a bíró újabb kétes döntése nyomán büntetőt lőhetett a West Ham, amelyet Andy Carroll értékesített a 84. percben, sőt, egy Cresswell-bombagól következtében nem sokkal később meg is fordult az állás.

A hosszabbításban megint könnyű síppal befújt tizenegyest jegyezhettünk fel egy másik lökés miatt, ezúttal a Leicester javára (Moss mintha kompenzálni akart volna a túloldalon történtek után), és a csereember Ulloa nem hibázott a mészpontról.

Premier League, 33. forduló
Leicester-West Ham 2-2 (1-0)

G.: Vardy (18.), Ulloa (95. – 11-esből), ill. Carroll (84. – 11-esből), Cresswell (86.)
Piros lap: Vardy (56.)

Bournemouth-Liverpool 1-2 (0-2)

G.: King (94.), ill. Firmino (41.), Sturridge (45+3.)

Később: Arsenal-Crystal Palace. Hétfőn: Stoke-Tottenham.

Szombatról:

Vigyázz, Real! Agüero hármat számolt a Chelsea-re!

Rashford hozta a győzelmet a Unitednek

A bajnokság állása:

1. Leicester 34 21 10 3 59 33 +26 73
2. Tottenham
33 18 11 4 60 25 +35 65
3. Manchester City 33 18 6 9 61 33 +28 60
4. Arsenal 32 17 8 7 55 33 +22 59
5. Manchester United 33 16 8 9 40 30 +10 56
6. West Ham 33 13 14 6 54 42 +12 53
7. Southampton 34 14 9 11 45 35 +10 51
8. Liverpool 32 14 9 9 52 43 +9 51
9. Stoke 33 13 8 12 37 43 −6 47
10. Chelsea 33 11 11 11 49 45 +4 44
11. Everton 33 9 14 10 53 44 +9 41
12. Watford 33 11 8 14 32 37 −5 41
13. Bournemouth 34 11 8 15 41 57 −16 41
14. West Brom 33 10 10 13 31 40 −9 40
15. Swansea
34 10 10 14 34 45 −11 40
16. Crystal Palace 33 10 8 15 35 42 −7 38
17. Norwich
34 8 7 19 35 60 −25 31
18. Sunderland 33 7 9 17 39 57 −18 30
19. Newcastle 33 7 7 19 35 61 −26 28
20. Aston Villa 34 3 7 24 23 65 −42 16

Videós összefoglaló: