Labdarúgó NB I

Fizz Liga – Rendhagyó fordulóban pecsételődhet meg a kiesőjelölt sorsa

Kép forrása: Facebook / Kolorcity Kazincbarcika Sport Club

A sereghajtó Kazincbarcika kiesése matematikailag is biztossá válhat a labdarúgó Fizz Liga 29. fordulójában, amelyben a parlamenti választások miatt kivételesen nem lesznek vasárnapi mérkőzések.

A borsodi csapat sorsa akkor pecsételődik meg végérvényesen, ha Miskolcon pályaválasztóként kevesebb pontot szerez az Újpest ellen, mint az éppen bennmaradást jelentő, tizedik helyen álló MTK Budapest a vendég Zalaegerszeggel szemben.

Jelenleg 12 pont választja el egymástól a két együttest.

Amennyiben ez tovább nő, akkor Kuttor Attila vezetőedző tanítványainak lemaradása behozhatatlanná válik a hátralévő négy fordulóra.

A papírforma szerint ugyanakkor ez még vereség esetén sem feltétlenül történik meg, mivel a fővárosi kék-fehérek kilenc kör óta nyeretlenek, ráadásul az egész mezőny legjobb formában lévő csapatát fogadják, ugyanis a remek tavaszi szereplésének köszönhetően immár harmadik ZTE nyolc veretlenül megvívott bajnokival a háta mögött érkezik a fővárosba.

Így előzetesen tehát meglepetés lenne, ha nem három ponttal távozna az Új Hidegkuti Nándor Stadionból.

A zalaiak a harmadik, Konferencia-liga indulást érő helyért a Debrecennel és a Pakssal küzdenek, előbbi csak rosszabb gólkülönbségével szorul le a dobogóról, míg utóbbi hátránya egyetlen pont.

A hajdúságiak a hétfői zárótalálkozón a Kisvárda vendégei lesznek

A nagy kérdés, hogy a válogatottban megsérült Bárány Donát hiányában miként képesek megoldani a támadójátékukat.

A tavasszal gyengébben teljesítő, ezúttal Nyíregyházára látogató tolnaiak pedig úgy tűnik, kezdenek kilábalni a hullámvölgyből, legalábbis ezt mutatja, hogy az előző négy bajnoki összecsapásukon nem kaptak ki.

A forduló az aranyéremért harcoló címvédő Ferencváros és éllovas Győr versenyfutásával kezdődik pénteken, nehezebb dolga ezen a játéknapon egyértelműen utóbbinak lesz.

A fővárosiak pontvesztése még úgy is hatalmas meglepetés lenne a kieső helyen álló Diósgyőr ellen, hogy a Groupama Arénában kifejezetten gyengén teljesít Robbie Keane vezetőedző legénysége, amely 12 hazai bajnoki meccséből mindössze ötöt nyert meg két döntetlen és öt vereség mellett.

A hat forduló óta nyeretlen DVTK-nak hatalmas szüksége lenne a bravúrra, mivel négy pontra van a bennmaradástól.

A győriek a felcsúti vendégszereplés alkalmával igyekeznek megőrizni hárompontos előnyüket, ami már csak azért is fontos lenne számukra, mert a nagy rivális kedden pótolja az elmaradt meccsét, azaz négy körrel a bajnokság vége előtt pontegyenlőség alakulhat ki a tabella élén.

Az MTK Budapest-Zalaegerszegi TE FC meccset az M4 Sport+ közvetíti, a többi meccs pedig az M4 Sporton lesz látható élőben.

Fizz Liga, 29. forduló:

  • péntek:

Puskás Akadémia FC-ETO FC 17.45

Ferencvárosi TC-Diósgyőri VTK 20.00

  • szombat:

Kolorcity Kazincbarcika SC-Újpest FC, Miskolc 15.15

MTK Budapest-Zalaegerszegi TE FC 17.45

Nyíregyháza Spartacus FC-Paksi FC 20.00

  • hétfő:

Kisvárda Master Good-Debreceni VSC 20.00